Vagyonnyilatkozatok - Ingatlanvagyona változatlan, tartozása kevesebb Orbán Viktornak

Ugyanannyi ingatlana van, a tartozása kevesebb, a bankban lévő, feleségével közös pénze viszont valamivel több lett tavaly májushoz képest Orbán Viktor kormányfőnek, a Fidesz elnökének, akinek vagyonnyilatkozatából kiderül az is, hogy könyvkiadásból 5,5 millió forint követelése származik.Orbán ViktorA miniszterelnök szombat délután hozta nyilvánosságra 2014-es vagyonnyilatkozatát a honlapján.
Orbán Viktor - a többi országgyűlési képviselőhöz hasonlóan - legutóbb a tavalyi év közepén, a parlament megalakulása után nyilatkozott vagyonáról.

Az akkori állapotokhoz képest az ingatlanvagyonában nem történt változás, Orbán Viktor továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak. Ezen túlmenően a Fidesz elnöke bevallásában feltüntette 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméternyi, közös tulajdonban lévő, belterületi földjeit - amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak -, valamint a 2013-ban vásárolt, szintén felcsúti házát. Autója továbbra sincs a kormányfőnek.

A feleségével, Lévai Anikóval közös számlán lévő pénz azonban nőtt legutóbbi, tavaly május 26-i keltezésű nyilatkozata óta. Míg akkor 781 ezer forintot szerepeltetett, a most nyilvánosságra hozott bevallásban 930 ezret.
A miniszterelnöknek az Út a győzelemhez című könyv kiadásából származó követelése 5,5 millió forint.
Banki tartozása továbbra is a 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még meglévő része, amely a tavaly év közepén fennálló 9 millióról 8 millió 289 ezer forintra csökkent.

Orbán Viktor jövedelmei között tünteti fel a Miniszterelnökségtől kapott, törvény szerinti javadalmazását és képviselői fizetését. A Fidesz-elnöki fizetését határozatlan ideig felfüggesztette. Az országgyűlési törvény úgy rendelkezik, hogy a képviselőknek a megbízatásukat - azaz az alakuló ülést - követő harminc napon belül, majd azután minden évben január 31-ig kell vagyonnyilatkozatot tenniük.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com