Választás 2014 - A fogyatékkal élők segítséget kérhetnek a szavazáshoz

A tavaly elfogadott választási eljárásról szóló törvény alapelvei között új elemként jelent meg a fogyatékossággal élő választópolgárok joggyakorlásának segítése: a szavazáshoz például Braille-szavazósablont vagy mozgóurnát igényelhetnek.

választás-2014A fogyatékossággal élő választópolgár többféle segítséget is kérhet választójogának gyakorlásához: kérhette például, hogy a szavazásról szóló értesítőt Braille-írással kaphassa meg, vagy könnyített formában megírt tájékoztató anyagot kérhetett.

Jelezhette, ha Braille-írással ellátott szavazósablont igényel a szavazóhelyiségben vagy a mozgóurnás szavazásnál, és igényelhette azt is, hogy akadálymentes szavazóhelyiségben voksolhasson.

A szavazósablon olyan műanyagból vagy kartonból készített tasak, amely a szavazólap szövegét tartalmazza, és azokon a helyeken, ahol a szavazólapon a szavazásra szolgáló körök vannak, a sablon ki van vágva. A szavazólapot a szavazatszámláló bizottság becsúsztatja a sablonba, a látássérült választópolgár pedig a fülkében kitapogatja a sablon szövegét, és - az általa választott jelölt neve melletti kivágáson keresztül - a szavazólapon berajzolja az X-et, kiveszi a szavazólapot a sablonból és az urnába dobja.

Amíg nem sikerül az összes szavazóhelyiséget akadálymentessé tenni, a választópolgárnak előre jeleznie kell, ha akadálymentesített szavazóhelyiségben szeretne szavazni.
A törvény szerint minden településen minden választókerületben legalább egy szavazóhelyiséget akadálymentesíteni kell, országszerte 6323 akadálymentes szavazókör van.
Azt a választópolgárt, aki kérte, hogy akadálymentes szavazóhelyiségben szavazhasson, és akinek a lakcíme szerint kijelölt szavazóhelyiség nem akadálymentes, a helyi választási iroda a lakcíme szerinti szavazóhelyiséggel azonos településen és választókerületben lévő, akadálymentes szavazóhelyiséggel rendelkező szavazókör névjegyzékébe teszi át.

Az országgyűlési választáson 10 386 szavazatszámláló bizottság működik, a testületek egyik feladata a szavazás törvényes lebonyolítása, ennek részeként pedig a szavazókörben a választópolgárok tájékoztatása és - a törvény által előírt rendben - a segítségnyújtás.

A szavazatszámláló bizottság egyebek mellett tájékoztatja a választópolgárokat arról, ha egy jelölt visszalépett (ekkor az adott nevet a szavazólapon áthúzza).
Szükség esetén - a választópolgár befolyásolása nélkül - a szavazatszámláló bizottság elmagyarázza a szavazás módját is.

Ha az olvasni nem tudó vagy a szavazásban egyéb ok miatt akadályozott választópolgár a szavazólap kitöltéséhez nem tud segítségül más választópolgárt megkérni, kérésére a szavazatszámláló bizottság két tagja együttesen segítséget nyújt.

A választópolgár, aki egészségi állapota vagy fogyatékossága miatt mozgásában korlátozott, de nem akar az akadálymentes szavazókörben szavazni, mozgóurnát igényelhet a voksoláshoz. A mozgóurna iránti kérelemnek legkésőbb április 4-én 16 óráig kell megérkeznie a helyi választási irodához vagy a szavazás napján, legkésőbb 15 óráig kell megérkeznie a szavazatszámláló bizottsághoz. A mozgóurnával szavazókat a szavazatszámláló bizottság két tagja keresi fel a mozgóurnával.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com