EP-választás - Az első szavazó jelenlétében zárják le az urnát

A szavazás megkezdése előtt valamennyi urnát az első választó jelenlétében zárják le a szavazatszámláló bizottságok a vasárnapi európai parlamenti (EP-) voksoláson, az összes szavazókörben.

A szavazatszámláló bizottság előbb ellenőrzi a szavazni érkező első választópolgár személyazonosságát és lakcímét vagy személyi azonosítóját, valamint azt, hogy szerepel-e a névjegyzéken. Az első szavazó nem lehet a szavazatszámláló bizottság tagja vagy a jegyzőkönyvvezető. A szavazatszámláló bizottság és az elsőként szavazó választópolgár együtt megvizsgálja, hogy a szavazóhelyiségben használt urnák és a mozgóurna üres-e. Ezután a szavazatszámláló bizottság lezárja az urnákat, a nemzeti színű urnazáró szalagot megköti, az urnákra pedig címkéket ragaszt, amelyeket lebélyegez.

ep választásA lezárásnak úgy kell megtörténnie, hogy az urnából - a szétszedése nélkül - ne lehessen szavazólapot kivenni vagy az urnába (az erre szolgáló nyíláson kívül máshol) szavazólapot betenni. Tekintettel arra, hogy a szavazóhelyiségben használt urnák a szavazás folyamán végig a bizottság látóterében vannak, a korábbi voksolásokkal ellentétben nem kell ellenőrző lapot elhelyezni bennük. Mozgóurnás szavazás során azonban az urna lezárása után kitöltik az ellenőrző lapot, amelyet a bizottság valamennyi tagja, valamint az elsőként szavazó választópolgár is aláír, majd az ellenőrző lapot a mozgóurnába dobják.

Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán mintegy 3200 település 10 386 szavazókörében voksolhat a választásra jogosult több mint 8 millió választópolgár reggel 6 és este 7 óra között.
Még a szavazás megkezdése előtt a szavazatszámláló bizottság feladatai közé tartozik a választási iratok, nyomtatványok kihelyezése. Ebben az időszakban, tehát a szavazás 6 órai megkezdéséig a bizottság és a választási iroda tagjain kívül senki sem tartózkodhat a szavazóhelyiségben, kivéve a sajtót és a nemzetközi megfigyelőket.
forrás:MTI

Hozzászólások

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Megérkezett az utolsó, szöuli külképviseletről is a vasárnapi újpesti időközi választás urnája - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére kedd délután. Miként áprilisban, az ál...

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is "elegük van"

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az újpesti időközi országgyűlési választáson kiderült: a fideszes szavazóknak is "elegük van", a távolmaradók azt üzenték, hogy egyetértenek az utcán tüntetőkkel ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

A választásra jogosultak 23,23 százaléka, 18 133 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. Az ápri...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

A választásra jogosultak 10,31 százaléka, 8044 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

A választásra jogosultak 3,37 százaléka, 2632 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint....

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Szombat 16 óráig kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe az a választópolgár, aki a november 23-ai újpesti időközi országgyűlési választáson nem Magyarországon, hanem a 96 külképviselet valam...

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Ismét megalakult a helyi választási bizottság (hvb) Jászkiséren, és pénteken ülést is tart, hogy a november 9-ei választás eredményével kapcsolatos még beérkezett kifogásokat elbírálja - közölte telep...

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

A csütörtök délutáni határidőig nem érkezett fellebbezés a megismételt baksi választás eredményét megállapító határozattal szemben, így az jogerőssé vált – tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI...

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

A múlt vasárnap tartott megismételt választások többségének eredménye jogerőssé vált. Baks és Jászkisér esetében csütörtök délutánig lehet még jogorvoslati kérelmet benyújtani - közölte a Nemzeti Vála...

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Január 11-én lesz az első időközi önkormányzati választás - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) kedden közzétett adataiból. Időközi önkormányzati választást ott kell kitűzni, ahol október 12-...

http://ujhazak.com