Önkormányzat 2014 - A jelöltek érdeke lehet, hogy ne az utolsó pillanatban lépjenek vissza

A nyomda csak a szavazás előtti hetedik napig lehet tekintettel az önkormányzati választáson induló jelöltek visszalépésére; aki az utolsó héten lép vissza, annak a nevét már csak a szavazatszámláló bizottságok tudják kihúzni a szavazólapokon. A jelöltek érdeke lehet, hogy ne az utolsó pillanatban lépjenek vissza, és így időben tájékoztatni tudják a választópolgárokat döntésükről.

A jogszabály szerint az a jelölt esik ki, aki visszalép, elhalálozik, esetleg elveszti választójogát. Minden választáson előfordul, hogy a jelöltek a nyilvántartásba vételük és a szavazás napja között visszalépnek, a mostani önkormányzati választás előtt is több tucatnyi jelölt lépett már vissza. A szavazólapokat nyomtató ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. a voksolás előtti hetedik napig tudja "lekövetni" a visszalépéseket, azaz azok esetében, akik október 5-ig lépnek vissza, a nyomda még új szavazólapot tud nyomtatni. Ha azonban a jelöltek az utolsó héten lépnek vissza, új szavazólapok nyomtatására már nincs mód.

Nemzeti Választási BizottságA választási eljárási törvény szerint ugyanakkor a kiesett jelölt nevét a jelöltek nyilvántartásából, illetve a szavazólapokról törölni kell, így az utolsó héten visszalépők nevét a szavazatszámláló bizottságok fogják a szavazás napján "lehúzni", azaz tollal áthúzni a szavazólapon. A kiesés tényéről a szavazóhelyiségben hirdetményt kell elhelyezni, a szavazatszámláló bizottság pedig szükség szerint szóban is tájékoztatja a választópolgárokat a változásról.
Minden választáson előfordul, hogy a jelölt a szavazás napján lép vissza, de ezekben az esetekben a szavazatszámláló bizottsági tagoknak sokszor nehéz meggyőzniük a gyanakvó választópolgárokat arról, hogy nem választási csalás miatt lett lehúzva a jelölt neve a szavazólapról. A jelölteknek is érdekük, hogy ezeket az eseteket elkerüljék, és ne az utolsó pillanatban lépjenek vissza, hogy időben tájékoztatni tudják a választópolgárokat döntésükről.

forrás:MTI

Hozzászólások

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Megérkezett az utolsó, szöuli külképviseletről is a vasárnapi újpesti időközi választás urnája - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére kedd délután. Miként áprilisban, az ál...

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is "elegük van"

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az újpesti időközi országgyűlési választáson kiderült: a fideszes szavazóknak is "elegük van", a távolmaradók azt üzenték, hogy egyetértenek az utcán tüntetőkkel ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

A választásra jogosultak 23,23 százaléka, 18 133 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. Az ápri...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

A választásra jogosultak 10,31 százaléka, 8044 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

A választásra jogosultak 3,37 százaléka, 2632 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint....

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Szombat 16 óráig kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe az a választópolgár, aki a november 23-ai újpesti időközi országgyűlési választáson nem Magyarországon, hanem a 96 külképviselet valam...

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Ismét megalakult a helyi választási bizottság (hvb) Jászkiséren, és pénteken ülést is tart, hogy a november 9-ei választás eredményével kapcsolatos még beérkezett kifogásokat elbírálja - közölte telep...

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

A csütörtök délutáni határidőig nem érkezett fellebbezés a megismételt baksi választás eredményét megállapító határozattal szemben, így az jogerőssé vált – tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI...

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

A múlt vasárnap tartott megismételt választások többségének eredménye jogerőssé vált. Baks és Jászkisér esetében csütörtök délutánig lehet még jogorvoslati kérelmet benyújtani - közölte a Nemzeti Vála...

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Január 11-én lesz az első időközi önkormányzati választás - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) kedden közzétett adataiból. Időközi önkormányzati választást ott kell kitűzni, ahol október 12-...

http://ujhazak.com