Önkormányzat 2014 - Az MSZP a bölcsődei gondozási díj eltörlését ígéri

A fővárosi MSZP a bölcsődei gondozási díj eltörlését ígéri, amennyiben ősszel jelöltjei többségbe kerülnek az önkormányzati választáson.

Erről Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke beszélt szombaton az MTI-nek a gyermekek világnapja alkalmából.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, a Fidesz-kormány néhány éve lehetővé tette, hogy az önkormányzatok bölcsődei gondozási díjat szedjenek. Értékelése szerint ez nagyon megterheli a családok pénztárcáját, és nagyon kevés bevételt jelent az önkormányzatnak. Mint mondta, 1-2 milliárd forintot szednek be a kerületek a gondozási díjból, ami a kormány által megcsonkított fővárosi költségvetés egészét nézve is elképesztően kevés pénz.

mszp-uj-logoKunhalmi Ágnes közölte, hogy az MSZP azt szeretné, ne a szülők pénztárcájától függjön és kapcsolatrendszerén múljon, hogy be tud-e jutni a gyermek a bölcsődébe. Az MSZP budapesti elnöke kérdésre válaszolva reagált arra, hogy megrongálták Bús Balázs, III. kerületi fideszes polgármesterjelölt plakátját, amelyet a Fidesz-KDNP helyi szervezete úgy kommentált: "Kunhalmi Ágnes ébredő Óbudáról ír plakátján, s ez kétségtelenül annak az 1919-es fajvédő, Ébredő Magyarok Egyesületének emlékét hívja elő, mely +hadat üzent a zsidó fajnak+".

Kunhalmi Ágnes szerint nagyon félhet Bús Balázs, Óbuda mostani polgármestere a leváltástól, ha már az MSZP "lenácizásával is bepróbálkozik". Mindezt egy olyan közleményben, amelyben "zsidó fajról" beszél - tette hozzá.
forrás:MTI

Hozzászólások

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Megérkezett az utolsó, szöuli külképviseletről is a vasárnapi újpesti időközi választás urnája - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére kedd délután. Miként áprilisban, az ál...

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is "elegük van"

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az újpesti időközi országgyűlési választáson kiderült: a fideszes szavazóknak is "elegük van", a távolmaradók azt üzenték, hogy egyetértenek az utcán tüntetőkkel ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

A választásra jogosultak 23,23 százaléka, 18 133 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. Az ápri...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

A választásra jogosultak 10,31 százaléka, 8044 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

A választásra jogosultak 3,37 százaléka, 2632 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint....

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Szombat 16 óráig kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe az a választópolgár, aki a november 23-ai újpesti időközi országgyűlési választáson nem Magyarországon, hanem a 96 külképviselet valam...

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Ismét megalakult a helyi választási bizottság (hvb) Jászkiséren, és pénteken ülést is tart, hogy a november 9-ei választás eredményével kapcsolatos még beérkezett kifogásokat elbírálja - közölte telep...

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

A csütörtök délutáni határidőig nem érkezett fellebbezés a megismételt baksi választás eredményét megállapító határozattal szemben, így az jogerőssé vált – tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI...

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

A múlt vasárnap tartott megismételt választások többségének eredménye jogerőssé vált. Baks és Jászkisér esetében csütörtök délutánig lehet még jogorvoslati kérelmet benyújtani - közölte a Nemzeti Vála...

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Január 11-én lesz az első időközi önkormányzati választás - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) kedden közzétett adataiból. Időközi önkormányzati választást ott kell kitűzni, ahol október 12-...

http://ujhazak.com