Önkormányzat 2014 – Az MSZP közös baloldali jelöltek indítását javasolja Budapesten

Az MSZP közös jelöltek indítását javasolja a baloldali pártoknak Budapesten az önkormányzati választáson - jelentette be az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője szombaton sajtótájékoztatón.

A győzelem stratégiája a teljes összefogás, a legjobb ajánlatot kell a budapestieknek tenni - indokolta kezdeményezésüket Horváth Csaba. "A budapestiek többet érdemelnének, mint csak a Fidesz" - fogalmazott, hozzátéve, hogy ezért és a Fidesz által módosított választási törvény miatt javasolják a teljes összefogást.
Horváth Csaba szerint április 6. azt bizonyította, hogy győzni lehet Budapesten az összefogással, május 25. pedig azt, hogy a külön indulással csak veszíteni lehet. Hozzátette: minden kerületben teljes összefogás kell, közös jelölt, közös lista, valamint közös főpolgármester-jelölt. A politikus azt javasolta, hogy "a vitatott helyeken" a közel azonos támogatottságú jelöltek között aláírásgyűjtéssel döntsenek.

Választás 2014A főpolgármester- és a 23 kerületi polgármesterjelölt mellett 297 önkormányzati képviselői körzetben javasolnak közös jelölteket indítani - ismertette. Horváth Csaba véleménye szerint a május 25-ei európai parlamenti választás nem az egyetlen értékmérő, amely a megállapodás politikai alapjait rendezi. Az önkormányzatiság lényege a beágyazottság, valamint az, hogy a civil szervezetek támogatják-e a jelöltet - fejtette ki, fontosnak nevezve a szervezeti erőt és a kampányképességet is.

A főpolgármester-jelölt személyét firtató kérdésre Horváth Csaba azt mondta, az erről szóló tárgyalás, "hogy ne öltsön casting jelleget", nem a nagy nyilvánosság előtt zajlik. Az elsődleges alkalmassági feltétel az, hogy az illető vállalja a jelöltséget - mondta, megjegyezve: ez a sajtóban megjelent emberek egyikéről sem derült még ki.
Egy másik kérdésre elmondta, hogy Hunvald György volt VII. kerületi polgármesterének, a párt kerületi elnökének ügye nincs lezárva, nemcsak a bíróságon, hanem a jelöltségével kapcsolatban sem.
forrás:MTI

Hozzászólások

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Megérkezett az utolsó, szöuli külképviseletről is a vasárnapi újpesti időközi választás urnája - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére kedd délután. Miként áprilisban, az ál...

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is "elegük van"

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az újpesti időközi országgyűlési választáson kiderült: a fideszes szavazóknak is "elegük van", a távolmaradók azt üzenték, hogy egyetértenek az utcán tüntetőkkel ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

A választásra jogosultak 23,23 százaléka, 18 133 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. Az ápri...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

A választásra jogosultak 10,31 százaléka, 8044 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

A választásra jogosultak 3,37 százaléka, 2632 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint....

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Szombat 16 óráig kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe az a választópolgár, aki a november 23-ai újpesti időközi országgyűlési választáson nem Magyarországon, hanem a 96 külképviselet valam...

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Ismét megalakult a helyi választási bizottság (hvb) Jászkiséren, és pénteken ülést is tart, hogy a november 9-ei választás eredményével kapcsolatos még beérkezett kifogásokat elbírálja - közölte telep...

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

A csütörtök délutáni határidőig nem érkezett fellebbezés a megismételt baksi választás eredményét megállapító határozattal szemben, így az jogerőssé vált – tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI...

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

A múlt vasárnap tartott megismételt választások többségének eredménye jogerőssé vált. Baks és Jászkisér esetében csütörtök délutánig lehet még jogorvoslati kérelmet benyújtani - közölte a Nemzeti Vála...

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Január 11-én lesz az első időközi önkormányzati választás - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) kedden közzétett adataiból. Időközi önkormányzati választást ott kell kitűzni, ahol október 12-...

http://ujhazak.com