Önkormányzat 2014 - Bemutatták az MSZP hajdú-bihari listáját

Az MSZP öt jelöltjét szeretné bejuttatni az új Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlésbe - mondta a párt megyei elnöke kedden Debrecenben, amikor bemutatta a szocialisták megyei listáját.

Huszka Imre kiemelte: a fiatalok dinamizmusát és egy másik korosztály tapasztalatát ajánlják a választók figyelmébe, ennek megfelelően szerepelnek jelöltjeik a megyei lista első öt helyén is. Az MSZP hajdú-bihari listáját Bódi Judit agrár- és területfejlesztési szakértő, a párt megyei alelnöke vezeti. A második helyen szerepel Gyula Ferencné, a megyei önkormányzat volt alelnöke, akit Nagy Zsolt felnőttképzési szakértő, Hajdúböszörmény MSZP-s polgármesterjelöltje, valamint Csige Tamás, Hajdúdorog és Nagy Józsefné, Sáránd polgármestere követ. Az MSZP legfontosabb célja, hogy segítse a vidék kiegyensúlyozott fejlődését - mondta Huszka Imre a jelöltek bemutatásakor.

mszp-uj-logoBódi Judit emlékeztetett: 2002 és 2006 között 500 milliárd forint európai uniós és hazai forrást szerzett a megyének az akkori hajdú-bihari önkormányzat. Fontosnak nevezte, hogy a jövőben érkező fejlesztési forrásokról ne egy miniszteri asztalnál, hanem helyben, a képviselők döntsenek, és minden forint a lakosság érdekeit szolgálja.
Gyula Ferencné a halmozottan hátrányos helyzetű bihari régió 40 településének szeretne minél több fejlesztési forrást megszerezni, ugyanis - mint fogalmazott - gazdasági lehetőség nélkül elhal a térség.
forrás:MTI

Hozzászólások

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Megérkezett az utolsó, szöuli külképviseletről is a vasárnapi újpesti időközi választás urnája - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére kedd délután. Miként áprilisban, az ál...

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is "elegük van"

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az újpesti időközi országgyűlési választáson kiderült: a fideszes szavazóknak is "elegük van", a távolmaradók azt üzenték, hogy egyetértenek az utcán tüntetőkkel ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

A választásra jogosultak 23,23 százaléka, 18 133 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. Az ápri...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

A választásra jogosultak 10,31 százaléka, 8044 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

A választásra jogosultak 3,37 százaléka, 2632 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint....

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Szombat 16 óráig kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe az a választópolgár, aki a november 23-ai újpesti időközi országgyűlési választáson nem Magyarországon, hanem a 96 külképviselet valam...

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Ismét megalakult a helyi választási bizottság (hvb) Jászkiséren, és pénteken ülést is tart, hogy a november 9-ei választás eredményével kapcsolatos még beérkezett kifogásokat elbírálja - közölte telep...

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

A csütörtök délutáni határidőig nem érkezett fellebbezés a megismételt baksi választás eredményét megállapító határozattal szemben, így az jogerőssé vált – tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI...

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

A múlt vasárnap tartott megismételt választások többségének eredménye jogerőssé vált. Baks és Jászkisér esetében csütörtök délutánig lehet még jogorvoslati kérelmet benyújtani - közölte a Nemzeti Vála...

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Január 11-én lesz az első időközi önkormányzati választás - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) kedden közzétett adataiból. Időközi önkormányzati választást ott kell kitűzni, ahol október 12-...

http://ujhazak.com