Önkormányzat 2014 - Csárdi: szakítani kell az elmúlt évek politikájával

Szakítani kell az elmúlt évek politikájával, azzal, amivel 25 év alatt Budapestet, Európa legszebb városát a mostani állapotába süllyesztették - mondta Csárdi Antal, az LMP főpolgármester-jelöltje szombaton a fővárosban, a párt kampányzáró rendezvényén.

A főpolgármester-jelölt azt mondta, úgy érzi, a siker kapujában állnak, és vasárnap nagy meglepetés lehet a választás eredményeit illetően. "Nekünk holnaptól azon kell gondolkodni, hogy hogyan fogjuk vezetni Budapestet" - jelentette ki.
Arról is beszélt, hogy az érdektelenség vagy a csalódottság lehet a legnagyobb ellenfele az LMP-nek, ezért nagyon fontos, hogy minél többen elmenjenek választani, és mindhárom voksukat pártjára adják. Csárdi Antal szerint a kampány alatt világosan kiderült, hogy a többi párt cserbenhagyta a jobb- és a baloldali szavazókat, ezért az emberek joggal elégedetlenek. Ez a helyzet az LMP-nek nem jó, ahogy az sem, hogy egyre nő a szegénység a fővárosban, az emberek lakhatása nincs biztosítva, illetve nincs elég férőhely az óvodákban - tette hozzá.

LMP_logoSchiffer András, az LMP társelnöke a rendezvényen kijelentette, hogy aki Gyurcsány Ferenc DK-elnök jelöltjeire szavaz, az valójában az Orbán-rendszer meghosszabbítására teszi voksát. "Mindenkinek pontosan látnia kell, hogy Orbán Viktor és rendszere, valamint Gyurcsány Ferenc és baráti köre egymást tartják felszínen. Azt is mindenkinek látnia kell, hogy Gyurcsány Ferenc és miniszterei, egykori háttéremberei és tanácsadói már kétszer játszottak kétharmadot Orbán Viktor kezére" - tette hozzá.

A társelnök úgy látja, hogy amíg a fent említett politikusok és barátaik uralják a magyar politikát, addig nem lesz esély a kormányváltásra 2018-ban sem. Ezért lenne fontos, hogy mindenki visszalépjen most, aki részt vett az ország irányításában 2010 előtt, mert csak így lehet leváltani az Orbán-rendszert a legközelebbi országgyűlési választásokon - érvelt Schiffer András. Hangsúlyozta: Magyarországnak olyan ellenzékre van szüksége, amelyikre nem lehet ráverni a növekvő államadósságot, az állami vagyon széthordását, a devizahitel-krízis előidézését, a nokiás dobozokat, BKV-s végkielégítéseket, ingatlanpanamákat. Ez lehet a Lehet Más a Politika - nyomatékosította. Osztolykán Ágnes - aki Csárdi Antal győzelme esetén főpolgármester-helyettes lehet - bejelentette, hogy többet nem akar a médiában szerepelni, és pártja rendezvényein sem fog fellépni, csak a háttérben dolgozik majd az országért és az LMP-ért.

Szólt arról is, hogy miért utasította vissza a főpolgármester-jelöltséget. "Nem tudom megváltoztatni azt, aki én vagyok (…) és ez az ország az LMP-n kívül nem érett még arra, hogy engem mindezek nélkül politikusként kezeljen" - utalt roma származására. A kampányzárón felszólalt Szél Bernadett társelnök is, aki arról beszélt, hogy az ellenzék mostani állapotában csak az LMP-nek van igazán esélye arra, hogy egyszer érdemben tudjon változtatni Magyarország helyzetén. "Ennek meg kell történnie a fővárosban, a nagyvárosokban, a falvakban, a tanyákon, mindenhol ebben az országban" - hangoztatta.

Hozzáfűzte, az önkormányzati választásoknak sokkal nagyobb a jelentősége, mint az elsőre látszik, hiszen a 2018-as fordulat csak akkor tud megvalósulni, ha most bizalmat szavaznak nekik. Istvánffy András, a 4K! elnöke azt mondta, "csak annyit akarunk, hogy mindenkinek legyen esélye tisztességesen boldogulni a hazájában és ne haramiák döntsenek mások életéről". Gál József, az LMP III. kerületi polgármesterjelöltje arról beszélt, üzenetet kell küldeni a régi és elhasználódott pártoknak, hogy az, amit az elmúlt években és hetekben műveltek, kevés. "Nagyon kevés, olykor kínos, és méltatlan a budapestiekhez" - értékelte.
forrás:MTI

Hozzászólások

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Megérkezett az utolsó, szöuli külképviseletről is a vasárnapi újpesti időközi választás urnája - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére kedd délután. Miként áprilisban, az ál...

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is "elegük van"

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az újpesti időközi országgyűlési választáson kiderült: a fideszes szavazóknak is "elegük van", a távolmaradók azt üzenték, hogy egyetértenek az utcán tüntetőkkel ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

A választásra jogosultak 23,23 százaléka, 18 133 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. Az ápri...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

A választásra jogosultak 10,31 százaléka, 8044 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

A választásra jogosultak 3,37 százaléka, 2632 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint....

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Szombat 16 óráig kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe az a választópolgár, aki a november 23-ai újpesti időközi országgyűlési választáson nem Magyarországon, hanem a 96 külképviselet valam...

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Ismét megalakult a helyi választási bizottság (hvb) Jászkiséren, és pénteken ülést is tart, hogy a november 9-ei választás eredményével kapcsolatos még beérkezett kifogásokat elbírálja - közölte telep...

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

A csütörtök délutáni határidőig nem érkezett fellebbezés a megismételt baksi választás eredményét megállapító határozattal szemben, így az jogerőssé vált – tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI...

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

A múlt vasárnap tartott megismételt választások többségének eredménye jogerőssé vált. Baks és Jászkisér esetében csütörtök délutánig lehet még jogorvoslati kérelmet benyújtani - közölte a Nemzeti Vála...

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Január 11-én lesz az első időközi önkormányzati választás - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) kedden közzétett adataiból. Időközi önkormányzati választást ott kell kitűzni, ahol október 12-...

http://ujhazak.com