Önkormányzat 2014 - Fidesz: zalai turisztikai brand megteremtésére van szükség

A megye turisztikai szereplőivel összefogva zalai brand megteremtésére van szükség, amelynek révén nemcsak egy éjszakát, hanem egy egész hetet eltölthetnének Zalaegerszegen a turisták - közölte pénteken a zalai megyeszékhely fideszes polgármesterjelöltje.

Balaicz Zoltán sajtótájékoztatóján arról beszélt: változtatni kell Zalaegerszeg idegenforgalmi koncepcióján, mert bár a város határában működő AquaCity csúszdapark vezető szerepe egyértelmű, önmagában azonban kevés a vendégek gyarapításához. A Göcsej, az Őrség, valamint a Balaton, Hévíz, Zalakaros és Kehidakustány együttműködésével ezért egy olyan zalai brand megteremtésére van szükség, amely kellően vonzó a turistáknak ahhoz, hogy Zalaegerszegen ne csak egy-egy éjszakát, hanem akár egy egész hetet eltöltsenek a gyermekes családok - tette hozzá.

480px-Fidesz_New_logoA Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, jelenlegi alpolgármester a már második nyári szezonban zárva tartó városi strand előtt tartott sajtótájékoztatóján arra is kitért, hogy az ősszel megalakuló új önkormányzati testületnek meg kell vizsgálnia, miként lehet jövő nyáron újra megnyitni a belvárosi fürdőt. Újbóli üzembe állítását az is indokolja, hogy az AquaCity csak június 15-én nyílt meg, miközben a kánikula miatt már június elején igényelték volna a város lakói, hogy valahol strandolhassanak. A városi strand kapuit akár már május elején kitárhatnák, és a fürdő egyfajta szociális szerepet is betöltene, mert a távolság és az ár miatt nem mindenki engedheti meg magának a város határában lévő csúszdaparkot - jelezte.

Emlékeztetett arra, hogy az országban elindult egy uszodafejlesztési program, amelyből Zalaegerszeg egyelőre kimaradt. A sportszakosztályok bevonásával ezért szeretnék megvizsgálni, hogy a strandon lévő, most is üzemelő fedett uszoda felújítása és gazdaságos működtetése miként valósítható meg. Kérdésre válaszolva Balaicz Zoltán elmondta: a városi strand mostani állapotában 15 millió forintos költséggel üzemeltethető egy szezonban, a felújítása azonban százmilliós nagyságrendű beruházást igényel.
forrás:MTI

Hozzászólások

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Megérkezett az utolsó, szöuli külképviseletről is a vasárnapi újpesti időközi választás urnája - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére kedd délután. Miként áprilisban, az ál...

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is "elegük van"

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az újpesti időközi országgyűlési választáson kiderült: a fideszes szavazóknak is "elegük van", a távolmaradók azt üzenték, hogy egyetértenek az utcán tüntetőkkel ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

A választásra jogosultak 23,23 százaléka, 18 133 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. Az ápri...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

A választásra jogosultak 10,31 százaléka, 8044 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

A választásra jogosultak 3,37 százaléka, 2632 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint....

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Szombat 16 óráig kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe az a választópolgár, aki a november 23-ai újpesti időközi országgyűlési választáson nem Magyarországon, hanem a 96 külképviselet valam...

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Ismét megalakult a helyi választási bizottság (hvb) Jászkiséren, és pénteken ülést is tart, hogy a november 9-ei választás eredményével kapcsolatos még beérkezett kifogásokat elbírálja - közölte telep...

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

A csütörtök délutáni határidőig nem érkezett fellebbezés a megismételt baksi választás eredményét megállapító határozattal szemben, így az jogerőssé vált – tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI...

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

A múlt vasárnap tartott megismételt választások többségének eredménye jogerőssé vált. Baks és Jászkisér esetében csütörtök délutánig lehet még jogorvoslati kérelmet benyújtani - közölte a Nemzeti Vála...

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Január 11-én lesz az első időközi önkormányzati választás - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) kedden közzétett adataiból. Időközi önkormányzati választást ott kell kitűzni, ahol október 12-...

http://ujhazak.com