Önkormányzat 2014 - Lemondott, mégis hivatalába lépett Gőcze Zsanett, Borgáta megválasztott polgármestere
Írásban lemondott, mégis esküt tett és elfoglalta székét Gőcze Zsanett, a Vas megyei Borgáta község függetlenként megválasztott polgármestere.
Németh Bettína körjegyzőségi aljegyző kedden az MTI érdeklődésére elmondta: nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért érvénytelen az a lemondó nyilatkozat, amit a megválasztott polgármester a jegyzőnek adott át néhány nappal az önkormányzati választás után. Hozzátette: a polgármesternek a képviselő-testület előtt kellett volna bejelentenie lemondását, de a testület akkor még nem alakult meg. Az alig több mint kétszáz lakosú községben hétfőn tartotta alakuló ülését az önkormányzat, ahol a négy megválasztott képviselő - valamennyien függetlenek - és a polgármester is letették az esküt, átvették megbízólevelüket, ezután pedig alpolgármestert is választottak, Toldi Tímea személyében.
Gőcze Zsanett az alakuló ülésen nem jelezte lemondási szándékát, így ő Borgáta hivatalba lépett polgármestere.
Időközben Komlósi Tamás, aki szintén független jelöltként indult a községben lezajlott polgármester-választáson - miután a Győri Ítélőtábla is elutasította fellebbezését és jogerőssé vált a választási eredmény - alkotmányjogi panasszal élt, de ennek nincs halasztó hatálya az önkormányzati testület megalakulására nézve.
Komlósi Tamás szerint a választási szabályok kijátszásával olyanok vették kezükbe a község irányítását, akik korábban nem voltak állandó bejelentett borgátai lakosok, a fürdőjéről ismert településen csupán nyaralóingatlannal rendelkeznek, nem élnek életvitelszerűen a faluban.
Borgátán október 12-én a 183 választásra jogosult polgár közül 147-en éltek választójogukkal, 96-an szavaztak közülük Gőcze Zsanettre, míg ellenfele, Komlósi Tamás 51 szavazatot kapott. Gőcze Zsanett korábban a megyei napilapnak adott szűkszavú nyilatkozatában a választás eredményével kapcsolatban csupán annyit jegyzett meg: a megválasztott képviselők nagy része a falu lakói számára sajnos ismeretlen.
Az MTI tudósítója megpróbálta elérni Gőcze Zsanettet, de a polgármester telefonja ki volt kapcsolva.
forrás:MTI

Hozzászólások