Választás 2014 részeredmények (folyamatosan frissítve)

Valóban meglepetést okozott sokaknak a Jobbik térnyerése, a kormányváltó erők pedig elég erőtlenek ahhoz, hogy az Orbán kormányt lesöpörjék.


A devizahitelesek pedig nem álltak oda Kásler Árpád mögé és nem támogatták a Haza Nem Eladó Mozgalmat.

23 óra 10 perc:
A szavazatok 79,83 százalékos feldolgozottságánál a Lehet Más a Politika átlépte az ötszázalékos parlamenti küszöböt a vasárnapi országgyűlési választáson.
[divider]22 óra 50 perc:

Az országosan leadott szavazatok több mint 60 százalékos feldolgozottsága alapján 9 fővárosi, egy Csongrád és egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választókerületben vezet a baloldal, az ország 95 választókerületében a Fidesz-KDNP jelöltjei állnak az első helyen.


A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az országosan leadott szavazatok 60,15 százalékának összesítése után a 18 fővárosi választókerület közül kilencben az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP közös jelöltje vezet. Első helyen áll jelenleg a III. kerületben Kiss László, a IV. kerületben Kiss Péter, a VII. kerületben Oláh Lajos, a X. kerületben Burány Sándor, a XIII. kerületben Hiszékeny Dezső, a XIV. kerületben Tóth Csaba János és a XV. kerületben Móricz Eszter, a XX. kerületben Hiller István és a XXI. kerületben Szabó Szabolcs.
Ezek mellett ugyancsak a baloldali összefogás közös jelöltje, Szabó Sándor vezet egy Csongrád megyei választókerületben, Szegeden. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2-es választókerületében, Miskolcon Varga László áll az első helyen.
Az országos listákra leadott szavazatok 60,15 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok alapján a Fidesz-KDNP 45,52 százalékon áll. Az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP 24,35 a Jobbik 21,32 százalékon áll.
Az LMP az eddigi adatok szerint 4,79 százalékot szerzett. Továbbra is a Munkáspárt áll az ötödik helyen 0,6 százalékkal.
A leadott szavazatok 62,85 százalékának összesítése után a Fidesz-KDNP 134 parlamenti mandátumot szerezhet, ami 67,34 százalék. Az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP összesen 40, a Jobbik 25 mandátumot szerezhet a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.[divider]

22 óra 40 perc:
A leadott szavazatok 62,85 százalékának összesítése után a pártok parlamenti mandátumainak száma a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
1. FIDESZ-KDNP: egyéni választókerület: 96, országos lista: 38, összesen: 134, a parlamenti mandátumok aránya: 67,34 százalék.
2. MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP: egyéni választókerület: 10, országos lista: 29, összesen: 39, a parlamenti mandátumok aránya: 19,60 százalék.
3. JOBBIK: egyéni választókerület: 0, országos lista: 26, összesen: 26, a parlamenti mandátumok aránya: 13,07 százalék.

Összesen: egyéni választókerület: 106, országos lista: 93, összesen: 199, a parlamenti mandátumok aránya: 100,00 százalék.

[divider]

22 óra 30 perc.
Az országos listákra leadott szavazatok 60,15 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő:


1. FIDESZ-KDNP (45,52 százalék, 1.057.502 szavazat)
2. MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP (24,35 százalék, 565.733 szavazat)
3. JOBBIK (21,32 százalék, 495.316 szavazat)
4. LMP (4,79 százalék, 111.249 szavazat)
5. MUNKÁSPÁRT (0,60 százalék, 13.948 szavazat)
6. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT (0,48 százalék, 11.055 szavazat)
7. SERES MÁRIA SZÖVETSÉGESEI (0,42 százalék, 9.855 szavazat)
8. ZÖLDEK PÁRTJA (0,35 százalék, 8.198 szavazat)
9. SZOCIÁLDEMOKRATÁK (0,29 százalék, 6.664 szavazat)
10. EGYÜTT 2014 (0,27 százalék, 6.360 szavazat)
11. SEM (0,23 százalék, 5.429 szavazat)
12. KTI (0,21 százalék, 4.795 szavazat)
13. JESZ (0,20 százalék, 4.635 szavazat)
14. MCP (0,19 százalék, 4.434 szavazat)
15. FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT (0,18 százalék, 4.089 szavazat)
16. ÖSSZEFOGÁS (0,13 százalék, 2.945 szavazat)
17. ÚDP (0,05 százalék, 1.050 szavazat)
18. ÚMP (0,03 százalék, 790 szavazat)

Az országos pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat: 2.322.908

[divider]

22 óra 20 perc:
Az országos listákra leadott szavazatok 52,79 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő:


1. FIDESZ-KDNP (45,86 százalék, 881.248 szavazat)
2. MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP (24,06 százalék, 462.318 szavazat)
3. JOBBIK (21,38 százalék, 410.792 szavazat)
4. LMP (4,70 százalék, 90.365 szavazat)
5. MUNKÁSPÁRT (0,61 százalék, 11.630 szavazat)
6. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT (0,47 százalék, 8.993 szavazat)
7. SERES MÁRIA SZÖVETSÉGESEI (0,42 százalék, 8.058 szavazat)
8. ZÖLDEK PÁRTJA (0,35 százalék, 6.739 szavazat)
9. SZOCIÁLDEMOKRATÁK (0,29 százalék, 5.483 szavazat)
10. EGYÜTT 2014 (0,27 százalék, 5.215 szavazat)
11. SEM (0,23 százalék, 4.451 szavazat)
12. KTI (0,21 százalék, 3.946 szavazat)
13. JESZ (0,20 százalék, 3.832 szavazat)
14. MCP (0,19 százalék, 3.661 szavazat)
15. FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT (0,18 százalék, 3.381 szavazat)
16. ÖSSZEFOGÁS (0,12 százalék, 2.375 szavazat)
17. ÚDP (0,05 százalék, 932 szavazat)
18. ÚMP (0,03 százalék, 636 szavazat)

Az országos pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat: 1.921.445

[divider]

22 óra 15 perc:
Az országosan leadott szavazatok 41,54 százalékának összesítése után az egyéni választókerületi eredmények a következők a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint:


Budapest - 5. választókerület - VII. kerület (50 százalék)
1. Dr. Oláh Lajos (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) - 39,17 százalék, 8.075 szavazat
2. Rónaszékiné Keresztes Monika Mária (FIDESZ-KDNP) - 38,54 százalék, 7.945 szavazat
3. Csiba Katalin Gyöngyvér (LMP) - 11,35 százalék, 2.340 szavazat

Budapest - 8. választókerület - XIV. kerület (12,94 százalék)
1. Tóth Csaba János (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) - 40,38 százalék, 2.673 szavazat
2. Dr. Papcsák Ferenc (FIDESZ-KDNP) - 36,10 százalék, 2.390 szavazat
3. Kovács Béla (JOBBIK) - 10,44 százalék, 691 szavazat

Budapest - 9. választókerület - X. kerület (28 százalék)
1. Burány Sándor (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) - 38,97 százalék, 5.032 szavazat
2. Dr. György István (FIDESZ-KDNP) - 37,11 százalék, 4.791 szavazat
3. Tubák István (JOBBIK) - 14,15 százalék, 1.827 szavazat

Budapest - 10. választókerület - III. kerület (20,73 százalék)
1. Kiss László (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) - 36,82 százalék, 3.705 szavazat
2. Keszegné Menczer Erzsébet Livia (FIDESZ-KDNP) - 36,58 százalék, 3.681 szavazat
3. Zsiga-Kárpát Dániel Gábor (JOBBIK) - 14,21 százalék, 1.430 szavazat

Budapest - 12. választókerület - XV. kerület (22,89 százalék)
1. Móricz Eszter (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) - 37,95 százalék, 4.236 szavazat
2. László Tamás (FIDESZ-KDNP) - 36,87 százalék, 4.115 szavazat
3. Dr. Gyenes Géza József (JOBBIK) - 14,80 százalék, 1.652 szavazat

Budapest - 15. választókerület - XVIII. kerület (61,84 százalék)
1. Kunhalmi Ágnes (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) - 37,94 százalék, 12.507 szavazat
2. Kucsák László (FIDESZ-KDNP) - 37,35 százalék, 12.314 szavazat
3. Makai Tibor (JOBBIK) - 15,05 százalék, 4.962 szavazat

Budapest - 18. választókerület - XXII. kerület (30,66 százalék)
1. Szabolcs Attila (FIDESZ-KDNP) - 39,82 százalék, 6.478 szavazat
2. Somfai Ágnes (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) - 38,47 százalék, 6.259 szavazat
3. Dr. Staudt Gábor (JOBBIK) - 12,55 százalék, 2.041 szavazat

Borsod-Abaúj-Zemplén megye - 2. választókerület - Miskolc (7,52 százalék)
1. Sebestyén László (FIDESZ-KDNP) - 34,23 százalék, 825 szavazat
2. Dr. Varga László (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) - 30,66 százalék, 739 szavazat
3. Pakusza Zoltán (JOBBIK) - 28,55 százalék, 688 szavazat

Csongrád megye - 1. választókerület - Szeged (13,69 százalék)
1. Dr. Bohács Zsolt József (FIDESZ-KDNP) - 37,03 százalék, 1.885 szavazat
2. Szabó Sándor (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) - 34,22 százalék, 1.742 szavazat
3. Rácz Tibor (JOBBIK) - 16,99 százalék, 865 szavazatMNO_online

[divider]22 óra 10 perc:
Az országos listákra leadott szavazatok 41,54 százalékos feldolgozottságánál a pártlistákra leadott szavazatok száma a következő:


1. FIDESZ-KDNP (46,45 százalék, 625.054 szavazat)
2. MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP (23,51 százalék, 316.303 szavazat)
3. JOBBIK (21,49 százalék, 289.160 szavazat)
4. LMP (4,57 százalék, 61.513 szavazat)
5. MUNKÁSPÁRT (0,60 százalék, 8.078 szavazat)
6. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT (0,46 százalék, 6.181 szavazat)
7. SERES MÁRIA SZÖVETSÉGESEI (0,41 százalék, 5.549 szavazat)
8. ZÖLDEK PÁRTJA (0,36 százalék, 4.777 szavazat)
9. SZOCIÁLDEMOKRATÁK (0,28 százalék, 3.813 szavazat)
10. EGYÜTT 2014 (0,27 százalék, 3.571 szavazat)
11. SEM (0,23 százalék, 3.110 szavazat)
12. KTI (0,21 százalék, 2.788 szavazat)
13. MCP (0,20 százalék, 2.670 szavazat)
14. JESZ (0,19 százalék, 2.612 szavazat)
15. FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT (0,18 százalék, 2.387 szavazat)
16. ÖSSZEFOGÁS (0,12 százalék, 1.626 szavazat)
17. ÚDP (0,05 százalék, 712 szavazat)
18. ÚMP (0,04 százalék, 471 szavazat)

Az országos pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat: 1.345.557

[divider]

22.13. újabb részeredmények:
41%-os feldolgozottságnál: 
Fidesz: 46,45
Kormányváltók: 23,51
Jobbik: 21,49
LMP: 4,56

[divider]

22 óra 16 perc:
Az országosan leadott szavazatok 29,63 százalékának összesítése után a 106 választókerületből 96-ban a Fidesz-KDNP, a jelenlegi kormánypártok, 10 helyen a baloldali összefogás vezet.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint csaknem 30 százalékos feldolgozottság alapján a Fidesz-KDNP-re több mint 384 ezren szavaztak, ami 47,52 százalék.
Az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP csaknem 182 ezer szavazattal 22,49 százalékon áll. A harmadik a Jobbik 175 ezer szavazattal (21,7 százalék). Az LMP egyelőre 4,32 százalékot szerzett. Az ötödik helyen 4869 szavazattal a Munkáspárt áll.

MNO_online

[divider]

Első hivatalos részeredmények - 22,72 százalékos feldolgozottság mellet:


A pártlistákra leadott szavazatok száma a következő:

1. FIDESZ-KDNP (48,19 százalék, 253.404 szavazat)
2. MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP (22,06 százalék, 115.977 szavazat)
3. JOBBIK (21,64 százalék, 113.773 szavazat)
4. LMP (4,22 százalék, 22.196 szavazat)
5. MUNKÁSPÁRT (0,60 százalék, 3.159 szavazat)
6. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT (0,45 százalék, 2.366 szavazat)
7. SERES MÁRIA SZÖVETSÉGESEI (0,38 százalék, 2.004 szavazat)
8. ZÖLDEK PÁRTJA (0,35 százalék, 1.843 szavazat)
9. SZOCIÁLDEMOKRATÁK (0,28 százalék, 1.451 szavazat)
10. EGYÜTT 2014 (0,26 százalék, 1.380 szavazat)
11. SEM (0,22 százalék, 1.134 szavazat)
12. KTI (0,20 százalék, 1.034 szavazat)
13. JESZ (0,19 százalék, 1.012 szavazat)
14. FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT (0,18 százalék, 961 szavazat)
15. MCP (0,16 százalék, 839 szavazat)
16. ÖSSZEFOGÁS (0,12 százalék, 625 szavazat)
17. ÚDP (0,06 százalék, 308 szavazat)
18. ÚMP (0,04 százalék, 197 szavazat)
Az országos pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat: 525.800
Választás 2014

Hozzászólások

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Időközi választás Újpesten - Szöulból is megérkezett a külképviseleti urna

Megérkezett az utolsó, szöuli külképviseletről is a vasárnapi újpesti időközi választás urnája - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI érdeklődésére kedd délután. Miként áprilisban, az ál...

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is

Időközi választás Újpesten - MSZP: a fideszes szavazóknak is "elegük van"

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az újpesti időközi országgyűlési választáson kiderült: a fideszes szavazóknak is "elegük van", a távolmaradók azt üzenték, hogy egyetértenek az utcán tüntetőkkel ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 15 óra – 23,23 százalék

A választásra jogosultak 23,23 százaléka, 18 133 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. Az ápri...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 11 óra – 10,31 százalék

A választásra jogosultak 10,31 százaléka, 8044 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. ...

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

Időközi választás Újpesten – Részvételi arány – 9 óra – 3,37 százalék

A választásra jogosultak 3,37 százaléka, 2632 ember járult az urnákhoz a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 9 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint....

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Időközi választás Újpesten - Szombat délutánig kérhető a külképviseleti névjegyzékbe vétel

Szombat 16 óráig kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe az a választópolgár, aki a november 23-ai újpesti időközi országgyűlési választáson nem Magyarországon, hanem a 96 külképviselet valam...

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Önkormányzat 2014 - Újjáalakult a helyi választási bizottság Jászkiséren

Ismét megalakult a helyi választási bizottság (hvb) Jászkiséren, és pénteken ülést is tart, hogy a november 9-ei választás eredményével kapcsolatos még beérkezett kifogásokat elbírálja - közölte telep...

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

Önkormányzat 2014 - Jogerős a megismételt baksi választás eredménye

A csütörtök délutáni határidőig nem érkezett fellebbezés a megismételt baksi választás eredményét megállapító határozattal szemben, így az jogerőssé vált – tájékoztatta a helyi választási iroda az MTI...

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

Önkormányzat 2014 - Baks és Jászkisér kivételével jogerősek a megismételt választás eredményei

A múlt vasárnap tartott megismételt választások többségének eredménye jogerőssé vált. Baks és Jászkisér esetében csütörtök délutánig lehet még jogorvoslati kérelmet benyújtani - közölte a Nemzeti Vála...

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Önkormányzat 2014 - Január 11-én lesz az első időközi választás

Január 11-én lesz az első időközi önkormányzati választás - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) kedden közzétett adataiból. Időközi önkormányzati választást ott kell kitűzni, ahol október 12-...

http://ujhazak.com