Választás 2014 - Szél Bernadett: a Fidesz világában semmi sem az, aminek látszik

Szél Bernadett szerint a Fidesz világában semmi sem az, aminek látszik, mert "pótcselekvéssel és masszív propagandával próbálják elterelni a figyelmet az ország valós problémáiról". Erről az LMP társelnöke kecskeméti sajtótájékoztatóján beszélt pénteken, a párt Bács-Kiskun megyében induló képviselő-jelöltjeit bemutató rendezvényen.

k"Úgy is mondhatnánk, hogy megpróbálják eltüntetni a problémákat a választók szeme elől, valós megoldást nem adnak, és ezért van az, hogy az ország nem tud egyről a kettőre jutni" - mondta Szél Bernadett.
Az LMP a valós megoldások híve, és arra kér felhatalmazást, hogy az ország élhetőbb hellyé tudjon válni - tette hozzá az ellenzéki politikus.

Szél Bernadett megdöbbentőnek nevezte, hogy Orbán Viktor csütörtökön úgy fogalmazott, hogy nagyon lelkesítőnek találja a foglalkoztatás adatokat.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leszögezte, az LMP "katasztrofálisnak látja" a ország munkaerő-piaci helyzetét.
Az ellenzéki képviselő furcsállta, hogy a miniszterelnök azon "lelkesedett, hogy a fiatalok és a nők milyen jó helyzetben vannak Magyarországon a munkaerőpiacon".

A nők foglalkoztatása több korcsoportban is csökkent, annak ellenére, hogy a kormány nem kevés pénzért bevezette a munkahelyvédelmi akciótervet, "ami láthatóan nem sikerült" - fogalmazott.

A fiatalok munkaerőpiaci helyzetén való miniszterelnöki "lelkesedést" rossz tréfának nevezte, szerinte ugyanis a Fidesz volt az a párt, amelyik nem tudott kormányon semmit elérni, hogy a fiatalok ne hagyják el ezt az országot.
Hangsúlyozta: a Fidesz egyik legfontosabb választási ígérete, a munkahely-teremtési program "csúfosan megbukott".

Kézenfekvőnek nevezte a különböző energetikai beruházások fejlesztését, ahol az LMP "százezer új munkahelyet" tudna találni, ráadásul az alacsonyabban képzett munkaerő körében.

Szomorú aktualitásnak nevezte, hogy az a miniszterelnök, aki "annak idején mindent megtett azért, hogy az orosz csapatok távozzanak Magyarországról, most visszahívta az oroszokat".

"Társaival együtt titokban Putyinnal írt alá szerződéseket Magyarország, a magyar emberek háta mögött, a magyar emberek feje fölött", az Országgyűlés tudta nélkül - tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, az LMP szakértői anyaga szerint, a megújuló energiaforrások nagyobb mértékű használatával 2020-ig 50-60 ezer új munkahelyet lehetne teremteni.

Véleménye szerint, egy ilyen méretű országban, mint Magyarország vagy nukleáris beruházásokat, vagy megújuló energiaforrásokat fejlesztünk , a "két út teljes mértékben kizárja egymást".

Ezután az LMP társelnöke bemutatta pártja Bács-Kiskun megyében induló jelöltjeit. Az 1-es választókerületben Kriskó Dávid indul, aki a párt Bács-Kiskun megyei elnöke. 2010 októbere óta az LMP frakcióvezetője a kecskeméti közgyűlésben.

A 2-es választókerületben Falusi Norbert kecskeméti önkormányzati képviselő a jelölt, aki történész-politológus, Szegeden Phd hallgató. A Kalocsa központú 3-as választókerületben Makádi Balázs indul. 2012-ben szerezte első diplomáját, jelenleg a második megszerzéséért tanul. Az LMP-nek 2009 óta tagja, 2012 óta a kalocsai választókerület elnöke. A Kiskunfélegyháza központú 4-es választókerületben Kiss Kálmán Tibor, 47 éves agrármérnök, egyéni vállalkozó, biogazdálkodó a jelölt.

A kiskunhalasi 5-ös választókerületben Lapos Péter, az LMP parlamenti frakciójának agrár szakértője indul. A 6-os választókerületben Ikotity István, megyei önkormányzati képviselő a jelölt. Három diplomával rendelkezik, jelenleg phd. hallgató, az LMP Etikai Bizottságának elnöke.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com