Válságkezelő alapjövedelem bevezetését javasolja a Párbeszéd

A Párbeszéd azt javasolja, hogy a kormány egy úgynevezett válságkezelő alapjövedelem bevezetésével enyhítse a koronavírus-járvány gazdasági hatásait.Tordai Bence pénteki, budapesti, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy indítványuk havi százezer forintra egészítené ki az erre rászoruló magyar állampolgárok jövedelmét. Emlékeztetett, hogy pártjuk már öt éve szorgalmazza az állampolgári jogon mindenkinek járó alapjövedelem bevezetését. Egy teljesen új intézményrendszer kialakítására azonban most nincs idő, ezért ideiglenesen létre kell hozni ezt a speciális alapjövedelmet - tette hozzá.

    
A válságkezelő alapjövedelem bevezetéséhez mintegy bruttó 1400 milliárd forintos költségvetési átrendezésre lenne szükség - mondta Tordai Bence. A Párbeszéd a szükséges összeget a már leállított vagy felfüggesztett beruházásokra szánt költségvetési forrásokból, illetve egy úgynevezett szolidaritási válságadóból finanszírozná. A válságadóba az ötszázmillió forintot meghaladó vagyonok egy százalékát kellene befizetni, illetve a havi egymillió forintnál magasabb fizetéseket kellene nagyobb kulccsal adóztatni - ismertette elképzelésüket a képviselő.
    

Arra is kitért, hogy a kormány a héten meghozott döntésével "felfüggesztette" a munka törvénykönyvét, és ezzel teljesen kiszolgáltatta a munkavállalókat a munkaadóknak. Kérte, hogy a kabinet vonja vissza az intézkedést, majd üljön le a szakszervezetekkel és a munkaadókkal tárgyalni, mert biztosan lesznek olyan munkáltatók, akik megpróbálnak visszaélni a helyzettel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com