Varga-Bajusz Veronika: ötszáz millió forintból indulnak gyermekeknek szóló és ifjúsági pályázatok

Ötszáz millió forintos keretösszeggel indulnak a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram 2026-os pályázatai - mondta a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram új pályázatait bemutató sajtótájékoztatón kedden Budapesten.Varga-Bajusz Veronika úgy fogalmazott: az idei felhívásokat a "vagány fiataloknak" írták ki. Azt mondta, a fiataloknak közösség, tér, valamint aktivitás, és sporttevékenység kell, ezért biztosítanak a keretösszegből 125 millió forintot közösségépítő programok, további 125 millió forintot pedig közösségi terek létrehozására.

Az államtitkár hangsúlyozta: fontosnak tartják, hogy a fiatalok el tudjanak szakadni a képernyőtől és egyéb függőségektől. Ezért támogatjuk az Aktív Iskola programot is - mondta, jelezve: az idén 70 millió forint értékben bevonják a pályázók körébe a szakképző intézményeket is.

Varga-Bajusz Veronika közölte, 2025 legvagányabb fiataljai azok voltak, akik a Magyarország Ifjúsági Fővárosa pályázaton indultak, ezért az ott induló döntős fiatal közösségeknek az alapprogram keretében meghívásos pályázaton városonként 20-20 millió forinttal köszönik meg a részvételt. Az államtitkár ismertetése szerint a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram pályázatainak benyújtási határideje március 9.

Fehérvári Dávid, a Nemzeti Ifjúsági Tanács alelnöke üdvözölte a felhívást, amelyet kiemelt fontosságúnak nevezett. Elmondta, hogy a mentális és fizikai egészséggel kapcsolatos kihívások, az elmagányosodás, valamint a folyamatos teljesítménykényszer feloldására a közösség és a valahova tartozás érzése nyújthat megoldást. Fehérvári Dávid hozzátette: arra biztat minden ifjúsági szervezetet és szakembert, hogy jelentkezzen a pályázatra, amely kiszámítható, elérhető forrásokat biztosít.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

http://ujhazak.com