Varga Judit: a jogállamiság leépítéséről szőtt brüsszeli narratíva álságos és hamis

A magyar igazságügyi miniszter eszerint a BBC HARDTalk című műsorának adott keddi interjújának segítségével sok európai számára nyilvánvalóvá vált, hogy a jogállamiság leépítéséről szőtt brüsszeli narratíva álságos és hamis.Vargha Judit Facebook-oldalán megosztotta a BBC-nek adott interjú videóját, amely fölé azt írta, "sajnálom, hogy a Európa talán legismertebb és legnézettebb politikai műsorában 24 perc alatt is csak a jól ismert panelekre épülő vádakra futotta: CEU, civiltörvény, index.hu, haldokló sajtószabadság, beteg demokrácia, stb."

    
Hozzátette, ahogy az interjúban is gyorsan kiderült, a magyar ellenzék segítségével felépített, Magyarország ellen a nyugati sajtóban zajló, összehangolt dezinformációs kampány könnyedén "kidurran", ha az ember jogi érvekkel és "szikár tényekkel" felel a vádaskodásra. "Bármilyen hangerőn is kiabálják, bármennyiszer ismétlik is el, hogy Magyarország és Lengyelország akadályozta meg a történelmi megállapodást, a valóság ezzel szemben az, hogy azoké a morális felelősség, akik az uniós szerződéseket megkerülve, ideológiai okokból át akarják írni a 27 uniós állam- és kormányfő egyhangú júliusi megállapodását" - hangsúlyozta, hozzátéve, legyen mindenki számára világos, Magyarország nem zsarolható!
    

Ugyanakkor közölte azt is, amint visszatérnek a korábban egyhangúlag elfogadott megállapodáshoz, vagy egy, ideológiai zsarolástól mentes és az uniós szerződéseknek megfelelő szöveg kerül újra a tárgyalóasztalra, Magyarország elsőként fogja azt elfogadni. "Addig is mindent megteszünk, hogy Magyarország és a magyar emberek hangja egyre hangosabban hallatsszon Európa-szerte, mert hisszük, hogy erre a tiszta, őszinte hangra rég nem volt akkora szüksége az öreg kontinensnek, mint napjainkban. A haza minden előtt" - írta a Varga Judit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com