Varga Judit: a jogállamiság nem válhat politikai zsarolóeszközzé

A jogállamiság nem válhat politikai zsarolóeszközzé - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn azzal összefüggésben, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke még megválasztása előtt ígéretet tett arra, hogy évente jelentést készítenek a tagállamok jogállami helyzetéről."A jog uralma elsődleges Európában, de ha ez politikai nyilatkozatok szintjén kerül bevetésre, akkor könnyen a zsarolók uralmává válhat" - fogalmazott a miniszter. Hozzátette: a jogállamiságnak nincs egzakt fogalma, az alkotmányos történelmi fejlődés eredményeit jelenti.

    
A jogállamiság témája csak az egymást kölcsönösen tisztelő tagállamok párbeszéde keretében képzelhető el, de nincs zsinórmértéke, amely alapján egy tagállamot jónak vagy rossznak lehetne minősíteni - mondta.

Azzal Magyarország is maximálisan egyetért, hogy a jogállamiság elsődleges, de ha ezt a jogállamiságot különböző politikai célokra zsarolóeszközként próbálják használni, akkor lesz a jog uralmának vége - szögezte le.
    

Ha nincs meghatározva mi az a norma, amelynek meg kell felelni, amihez akár pénzügyi szankciók is párosulhatnak, az maga a jog uralmának vége - mondta. A miniszter rámutatott: Ursula von der Leyen megválasztása előtt már felmerült ez a kérdés egy belga-német javaslatként. Ez egy kormányközi párbeszédet irányzott elő, nem az európai intézményeket bevonva akarták vizsgálni a jogállamiságot, hanem egymást kölcsönösen tisztelő tagállamok alkotmányos párbeszéde lett volna. Sajnos, ez alakult át egy intézményesített jogállamisági jelentéssé. Magyarország számos politikai fenntartását fejezte ki az ötlettel kapcsolatban, Magyarország és Lengyelország vétózta is, így az elképzelés nem is élvezi a tagállamok egyhangú támogatását - közölte.
    

Az előzetes munkák alapján arra következtetünk, hogy forráskritikával kell kezelni a bizottsági elnök által szeptember végére ígért jelentést - mondta a miniszter. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy "nem ugyanolyan súllyal esik latba a jelentés elkészítésénél például tagállami kormányoknak a véleménye, mint a különböző NGO-k kereszthivatkozásaiból felépített álbizonyítékok rendszere" - fogalmazott.
    

Hozzátette: ezért is igyekszik többek között a közösségi oldalán is minél több információt megosztani. Példaként említette a kettős mércére, hogy míg Magyarországon az igazságügyi miniszternek semmilyen intézményes ráhatása nincs igazságszolgáltatási rendszerekre, például az ügyészségre, addig más országokban ezek közvetlenül az igazságügyi tárcához tartoznak.
   

Varga Judit azt is érdekes kérdésnek nevezte, hogy milyen politikai következményei lehetnek, ha a jogállamisági jelentés nem élvezi minden tagállam támogatását. Emlékeztetett: a tagállamok a csatlakozásukkor nem hatalmazták fel ilyen hatáskörrel az Európai Bizottságot, ezért politikai szempontból elképzelhetetlennek nevezte, hogy a jelentésnek következményei legyenek.
   

A miniszter magát a jogállamisági jelentésben szereplő témaválasztást is önkényesnek nevezte, azt nem vitatták meg, és kifogásolta, hogy a nemzeti kisebbségek helyzete nem kapott helyet benne.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com