Varga Judit: a kormány az áldozatok mellett áll

A kormány az áldozatok mellett áll - jelentette ki az igazságügyi miniszter a tárca családjogi civil munkacsoportjának csütörtöki budapesti ülésén.Varga Judit elmondta: a nők, a gyerekek, a családok védelmének további erősítése érdekében a kormány szeretné elősegíteni az együttműködést a védelmi rendszerben résztvevő különböző - állami és nem állami - szervezetek között. Ez a célja a civil szervezetek képviselőinek részvételével megtartott csütörtöki ülésnek is - tette hozzá.

    
A kormány azonnal reagált a családon belüli erőszak, a gyermekbántalmazás közelmúltbeli tragikus eseteire, például a feltételes szabadságra bocsátás és a gyermekvédelmi jelzőrendszer szabályozásának módosításával - folytatta -, de általában nincs jogalkotási kényszer. Semmi szükség a törvények szaporítására, elsősorban a meglévő jogszabályok hatékonyabb alkalmazása, a rendszerben lévő lehetőségek jobb kihasználása a fontos, és csak ha feltétlenül szükséges, akkor alkotnak újabb jogszabályokat - hangsúlyozta a miniszter.
    

Az első feladat az érintett szervezetek jobb együttműködésének, az áldozatokhoz való empatikus hozzáállásnak és az információáramlásnak a javítása - közölte. Azért is szükség van erre, hogy az érintettek tisztában legyenek azzal, hová fordulhatnak segítségért. Főként a gyermekvédelmi jelzőrendszer működése, a kapcsolati, családon belüli erőszak, a kapcsolattartás és a jogellenesen külföldre vitt gyerekek hazahozatala terén keresik a különböző intézmények, szervezetek közötti jobb koordináció lehetőségét - mondta Varga Judit.
    

A minisztérium a csaladjog@im.gov.hu e-mail címre várja az ezzel a témával kapcsolatos javaslatokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

Lezárult a gíroszrabló ügye

Lezárult a gíroszrabló ügye

A rendőrök befejezték a nyomozást abban az ügyben, amelyben egy elkövető gíroszt rabolt egy fiatalembertől Miskolcon.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A vita hevében ütött

A vita hevében ütött

A veszprémi rendőrök elfogtak egy 31 éves férfit, és őrizetbe vették.

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Összetörte rokona kocsiját, majd rátámadt

Az érdi rendőrök elfogták a 43 éves agresszív férfit.

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Bezárattak egy pápai fodrászüzletet

Épp akció közben szállította egy díler a kábítószert.

http://ujhazak.com