Varga Judit: a kormány célja a "börtönbiznisz" megállítása

A kormány célja, hogy megállítsa a "börtönbizniszt", amely mára több milliárdos iparággá vált - mondta az igazságügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlésben.Varga Judit a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos törvényjavaslat általános vitájában elmondott expozéjában közölte: a börtönviszonyok miatti kártalanítások azonnali felfüggesztését követően a nemzeti konzultáció eredménye alapján olyan új szabályozást alkotnak, amely megszünteti az eddigi igazságtalan gyakorlatot, és elsődlegesen az áldozatok, a sértettek és hozzátartozóik érdekeit helyezi előtérbe.

    
Ezáltal az áldozatok jogos követeléseinek kielégítését a jelenleginél hatékonyabb és gyorsabb módon fogják biztosítani - közölte a miniszter. Rögzítette: a kormány elítéli azokat a visszaéléseket, amelyek a börtönviszonyok miatti kártalanítási pereket kísérik, mert szerinte ezek súlyosan sértik a társadalom igazságérzetét.
    

A miniszter a kormányzati fellépés első lépéseként említette a törvényjavaslatot, amely "a bűncselekmények áldozataira, illetve a fogvatartottakra vonatkozó kompenzációs rendszerek közötti megbomlott természetes arányok helyreállítása érdekében" rendelkezik a kifizetések felfüggesztéséről az új szabályozás elfogadásáig, június 15-ig.
   

Beszélt arról is, hogy a második lépésként a kormány kész arra, hogy a nemzeti konzultáció eredményeként olyan jogszabályokat alkosson, amely a társadalom széleskörű felhatalmazásával bírnak és amelyek az áldozatok jogait helyezik előtérbe. Varga Judit jelezte, az új szabályozás érdekében a kormány a nemzetközi vitákat is kész felvállalni.
    

Beszámolt arról is, hogy az elmúlt években új börtönök épültek, folyamatosan javultak a fogvatartottak elhelyezési követelményei, férőhelybővítéssel enyhült a zsúfoltság, munkalehetőséghez jutottak a fogvatartottak. Hangsúlyozta, a kormány célja nem tüneti kezelés, hanem a túlzsúfoltságnak - mint a kártalanítások jogalapjának - teljes megszüntetése.
    

A miniszter közölte, a törvényjavaslat rendelkezik arról, a börtönzsúfoltság megszüntetése érdekében legkésőbb szeptember 30-ig biztosítani kell, hogy a büntetés-végrehajtási intézmények átlagos kihasználtsága ne haladja meg a 100 százalékot. Szólt az előterjesztés azon részéről is, hogy a visszaélések elkerülése érdekében a jövőben a kártalanításként megállapított összeg főszabályként a büntetés-végrehajtási intézet által kezelt letéti számlára érkezik. Kifizetés ügyvédi letéti számlára nem teljesíthető - mondta.
    

Kitért arra, hogy a börtönviszonyok miatti kártalanítási perek hosszú ideig szinte ismeretlenek voltak a magyar jogrendszerben, az ezekkel összefüggő perek száma még az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt is elenyésző mennyiségű volt. Az elmúlt időszakban azonban "egyes külföldről finanszírozott szervezetek és a velük együttműködő jól ismert ügyvédi irodák" felismerték a strasbourgi kártalanítási ügyekhez kapcsolódó pénzszerzési lehetőséget - hangoztatta.
    

Hozzátette: ennek köszönhetően ugrásszerűen megemelkedett a bíróság előtti perek száma. Úgy folytatta, a strasbourgi bíróság a magyar vonatkozású ügyeket vizsgálva, a Varga és társai ügyben arra a következtetésre jutott, hogy a börtönzsúfoltságból adódó problémák ismétlődése és állandósulása, valamint az érintettek nagy száma miatt hatékony jogorvoslati eljárásra van szükség.
    

A bíróság ebben az ítéletében arra hívta fel Magyarországot, hogy preventív, illetve kompenzációs jogorvoslati mechanizmust vezessen be - idézte fel. Varga Judit szerint a jogalkotó eredeti szándéka az volt a 2013-as jogszabállyal, hogy az akkori elhelyezési körülmények ellensúlyozására hatékony és jól működő kompenzációs rendszert hozzon létre.
    

Hozzátette: az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a kártalanítási rendszer ebben a formában a visszaélésre is lehetőséget ad. A közvéleményt megrázó bűncselekmények elkövetői milliós nagyságrendű kártérítéshez juthattak, miközben az áldozatok és hozzátartozóik igényérvényesítése nem kellően hatékony - mondta.
    

Ismertetése szerint a börtönviszonyok miatti kártalanítási ügyekben 12 680 határozat született, amely közel kilencmilliárd forintot vont el a költségvetésből; ebből mindössze 10 százaléknyi összeg került a sértettekhez, a kifizetések 61 százaléka pedig ügyvédi irodák letéti számláira érkezett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com