Varga Judit: decembertől két új áldozatsegítő központ kezdi meg működését

A meglévő négy mellett decembertől két új áldozatsegítő központ kezdi meg működését: a szegedi és a kecskeméti - jelentette be az igazságügyi miniszter szerdán a Facebookon az ENSZ Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából.Varga Judit azt írta, az Igazságügyi Minisztérium részéről az év elején meghirdetett Áldozatsegítés éve-program keretében idén megduplázták a hazai áldozatsegítő kapacitást. November 1-jéig 9693 hívást fogadtak az áldozatsegítő vonalon, és az áldozatsegítő központokat 1723 bajbajutott kereste meg személyesen, míg a kormányhivatalok áldozatsegítő szolgálatát 1042 ügyfél vette igénybe szerdáig.

    
A miniszter közölte azt is, ha valaki a vírushelyzetben vagy más okok miatt nem tudja vagy nem akarja személyesen felkeresni a központot, hívja a hét minden napján a nap 24 órájában ingyenesen elérhető áldozatsegítő vonalat a 0680225225-ös telefonszámon, ahol a munkatársak készséggel nyújtanak segítséget. További információt a vansegitseg.hu honlapon lehet találni - fűzte hozzá. Az áldozatsegítés hazai rendszerének és szolgáltatásainak bővítése és fejlesztése ezután sem áll meg. Vigyázzunk egymásra! - zárta a bejegyzést Varga Judit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

http://ujhazak.com