Varga Judit: jog és rend nélkül nem létezhet szabadság

Jog nélkül, rend nélkül nem létezhet szabadság, erre emlékeztessen Mihály deáknak, a város első ismert városbírójának szobra - jelentette ki pénteken Zalaegerszegen az igazságügyi miniszter.Varga Judit a szoboravató alkalmából elmondott beszédében Wass Albertet idézte, aki szerint törvény és rend nélkül nincs emberi világ, de felhívta a figyelmet arra, hogy a történelmi emlékek egy tágabb kontextusra is vonatkoznak.
    

Utalnak arra, hogy a hatszáz éve tevékenykedő Mihály deák idején a városban már "volt rend és rendszer, voltak szabályok" és voltak olyanok, akik ezt betartatták - fűzte hozzá a miniszter. "Ha van jog és rend, akkor tudjuk, hogy szabadság is van." Manapság a politikai küzdelmek hevében néhányan megfeledkeznek erről az összefüggésről, "és a szabadság nevében alkotmányellenes alaptörvény-módosítással és közjogi káosszal fenyegetnek" - jelentette ki Varga Judit.
    

A miniszter arról is beszélt, hogy Zalaegerszeg a magyar jogtörténet egyik fontos helyszíne. A közelben született Deák Ferenc, a haza bölcse, igazságügyi miniszter, illetve Wlassics Gyula egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter is zalaegerszegi, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a jogtudomány területén. Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester felidézte, hogy Zalaegerszeg első, városként történő írásos említése 1421-re datálódik, így az akkori oklevél alapján Mihály deák az első, név szerint is ismert városbíró.
    

A Göcseji Múzeum munkatársai segítségével megalkotott, idealizált, az akkori viseletnek, kinézetnek megfelelő alakot Farkas Ferenc zalaegerszegi szobrászművész készítette el, és a múzeum és a Mária Magdolna-plébániatemplom közötti téren helyezték el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com