Varga Judit: júniusban megszűnhet a rendkívüli jogrend

Júniusban megszűnhet a rendkívüli jogrend Magyarországon - írta Varga Judit igazságügyi miniszter a közösségi oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.Közölte, a kormány a felhatalmazási törvény elfogadásakor és azt követően is hangsúlyozta, hogy amint a járványhelyzet ezt lehetővé teszi, megszüntetik a rendkívüli jogrendet. Hozzátette: ahogyan Orbán Viktor miniszterelnök pénteken jelezte, már májusban beterjesztésre kerülhet az erre vonatkozó törvényjavaslat, és annak az Országgyűlés által való megtárgyalását valamint elfogadását követően, júniusban megszűnhet a rendkívüli jogrend Magyarországon.

    
Varga Judit hozzátette: a világjárvány közepén, a védekezés legnehezebb napjaiban a hazai ellenzéki pártok képviselői "karöltve a nyugat-európai politikai vezetőkkel, a liberális fősodratú médiával és a jól ismert szatellit civilszervezeteikkel, mással sem voltak elfoglalva, mint hogy egy soha nem látott intenzitású, koordinált politikai támadást intézzenek hazánk ellen".
    

Ennek részeként a legképtelenebb vádak, lejárató információk és álhírek terjesztésétől sem riadtak vissza - tette hozzá az igazságügyi miniszter, felidézve, hogy többek között diktatúráról, az Országgyűlés bezárásáról és újságírók bebörtönzéséről beszéltek. Hozzátette: "eközben a magyar kormány, élve a demokratikus felhatalmazásával, közösen a magyar emberekkel azon dolgozott, hogy minimalizáljuk a vírus okozta egészségügyi és gazdasági hatásokat".
   

Varga Judit szerint "a képtelen vádak módszeres terjesztése" ugyan sok kárt okozott Magyarország nemzetközi hírnevének, "de annyi haszna talán volt, hogy ismét mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy ki mire és kinek az érdekében használja fel a rendelkezésére álló lehetőségeket egy veszélyhelyzetben". A miniszter bejegyzésében azt írta, érdeklődéssel tekintenek a következő napok elé, hogy "vajon
legalább annyi lesz-e a vádak terjesztőiben, a diktatúrázókban, nácizókban, hogy ha már bocsánatot nem is kérnek, de legalább a valóságról beszámolnak".
    

Varga Judit posztjában idézte Petőfi Sándor sorait is: "Az idő igaz, s eldönti, ami nem az."


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com