Varga Judit: Magyar Péter zsarolt és terrorizált

Magyar Péter zsarolt és terrorizált - írta Varga Judit kedden a Facebookon.Varga Judit azt írta a közösségi oldalán: "Döbbenet. Magyar Péter tényleg megtette. Ezzel zsarol több mint egy éve." "Magyar Péter az egykori házastársáról, rólam, titkos hangfelvételt készített a közös otthonunkban és azt politikai céljai elérése érdekében most felhasználta. Egy ilyen ember nem méltó semmiféle bizalomra" - hangsúlyozta.
    

Úgy folytatta, hogy az az ember volt képes erre, akit három fiúgyermekkel ajándékozott meg. "Az az ember tette ezt velem, akinek szeretettel és reménykedéssel adtam számtalan esélyt az újrakezdésre a kapcsolati erőszak szörnyű évei során. Senkinek nem kívánom ezt az érzést" - fogalmazott Varga Judit. "Nézem ezt a kegyetlen arcot, hallgatom ezt a kimért hangot a tegnap esti interjúban és kiráz a hideg. Hazudik és manipulál. Gyomorforgató. Minden újra eszembe jut, amin az elmúlt 16 év során végig kellett mennem. Korábban is terrorizált és még mindig nem hagyta abba. És folytatja a játszmáit. Ha jól értem, a saját családja védelmében lehallgatja a saját feleségét. De most már őket inkább elárulja és így talán még megmenthető a haza. Mi történik itt? Mi ez az őrület?" - tette fel a kérdést.
    

Azt írta, hogy jól emlékszik arra az időszakra, mert akkor is akadt verbális és fizikai erőszak bőven. "Az egyik ilyen januári eset emléke tisztán él bennem, amikor a nővéremmel töltöttem az estét.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ő valahol máshol, egy társaságban szórakozott éppen. Kettőnk közül én értem haza hamarabb. Lefeküdtem aludni és arra ébredtem úgy hajnali kettő körül, hogy hazajön. Őrjöngve jött be a hálószobába, felkapcsolta a villanyt és hallottam, ahogy erősen ittas hanghordozással, válogatott szidalmakkal ostoroz, hogy hogy képzelem, hogy lejáratom a barátai előtt, mert nem tudott telefonon elérni.


Én azt a módszert alkalmaztam, amit a hosszú évek alatt kialakítottam, hogy ilyenkor jobb nem megszólalni, és úgy maradtam, ahogy voltam, neki háttal az oldalamon fekve az ágyban, várva, hogy válaszok hiányában majd lenyugszik. De nem hagyta abba. Üvöltözés és szidalmazás közben sorban lerángatta az ágytámla tetején lévő könyveket és a hátamhoz vágta őket. A könyvek egy része átesett rajtam és mellettem a földön landolt. Jól emlékszem, mert másnap reggel én raktam rendet.

Aztán levette a nadrágját és az övvel együtt azt is hozzám vágta. Éreztem a csatot, ahogy a hátamat megüti. Egyre kisebbre próbáltam összekuporodni és vártam a következő ütést, féltem, nehogy a gerincemet találja el, de nem mertem megmozdulni. Közben magamban egy szép dallamra gondoltam, hogy minél előbb vége legyen ennek a jelenetnek. Mert rutinom volt ebben bőven. A hallgatásom bejött, egyszer vége lett, kiment a nappaliba és lefeküdt a kanapéra, ahol végül elaludt. Borzasztó érzés volt. De már akkor nem érdekelt. Akkor már régen elhatároztam, hogy elválok tőle" - áll a bejegyzésben.
    

Varga Judit szerint ezután jelentette be Magyar Péternek a válási szándékát. "Először a tőle megszokott módon könyörgött és fogadkozott, ahogy az elmúlt 16 év során annyiszor tette. Minden régi trükköt és módszert bevetett, amivel a kapcsolati erőszak hullámvasútjára azelőtt mindig sikeresen visszaültetett. De én ezúttal elhatároztam, hogy végig csinálom. Megkeresem a kiutat" - írta.
    

Hozzátette, amikor Péter látta, hogy az álságos bocsánatkérésekkel, kézzel írott nagyszerű fogadalmakkal már semmire sem megy, akkor elkezdett fenyegetőzni. "Ennek a felvételnek is ez a kontextusa. Ő már készült. Nem a családja vagy a felesége megvédésére, hanem a kegyetlen zsarolására. Mert nem hagyhatta, hogy a számára mindent biztosító gazdatest levágja magáról az indáit. Provokált. A sajtóban megjelenő pletykákat felolvasta és mivel már napok óta terrorizált, azt mondtam, amit hallani akart, hogy minél előbb szabaduljak. Egy ilyen helyzetben minden emberrel előfordulhat, hogy megfélemlített állapotban olyanokat mond, amiket nem gondol komolyan" - fogalmazott Varga Judit.
    

Hozzátette, hogy büszke arra, hogy az Orbán Viktor vezette kormány igazságügyi minisztere lehetett "és arra, hogy a Fidesz tagja vagyok". "Minden konfliktus és támadás ellenére hatalmas megtiszteltetésnek érzem, hogy a hazámat szolgálhattam sok-sok jó ügy érdekében" - olvasható a bejegyezésben. Varga Judit bejegyezése végén az utóiratban az áll, hogy Magyar Péter szerint a sajtóban a lejáratása zajlik. "Én máshogy látom. A volt kollégák, közeli barátok mondják el, ki is ő valójában. Magyar Péter nemcsak a saját családjának, de a barátainak és sok mindenkinek a környezetében rengeteg fájdalmat okozott. Újabb fájdalom ez most sok mindenki számára, hogy néznie kell ezt az aljas manipulációt" - írta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

http://ujhazak.com