Varga Judit: Magyarország sorsáról csakis a magyar emberek dönthetnek

Magyarország sorsáról csakis a magyar emberek dönthetnek, az ország szuverenitásának védelme kiemelt jelentőségű - mondta Varga Judit, a Fidesz országgyűlési képviselője a szuverenitásvédelemmel összefüggő törvényjavaslatok együttes általános vitájában kedden az Országgyűlésben.Az előterjesztőként felszólaló politikus "természetes magyar reflexként" beszélt arról, hogy Magyarország nem engedheti, hogy bárki korlátozza a függetlenségét. Hozzátette: évek óta ismertek a nyilvánosság előtt is a befolyásszerzési kísérletek Magyarországon; ismert tény, hogy 2022-ben külföldről akarták befolyásolni az országgyűlési választásokat, ezt igazolta az egységes baloldal támogatásait feltáró nemzetbiztonsági vizsgálat is.
   

Varga Judit elmondta, a törvényjavaslatok alapján kiterjesztik a pártokra vonatkozó szabályozást a civil szervezetekre, egyesületekre, így nem fogadhatnak el külföldi támogatást az országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti választási kampányában. Közölte, a büntető törvénykönyvben új tényállás lesz a választói akarat tiltott befolyásolása, valamint tiltani fogják a választói akarat befolyásolása érdekében külföldről érkezett támogatás felhasználását. Ismertette azt is, hogy az alkotmányos önazonosság védelme érdekében független szervként létrejön a Szuverenitásvédelmi Hivatal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

http://ujhazak.com