Varga Mihály: igazságot kell szolgáltatnunk a diktatúra áldozatainak (2.rész)

Ahhoz, hogy ismét megálljuk a szabadság próbáját, mindenekelőtt szembe kell néznünk a közelmúlt évtizedekig elhallgatott, elhazudott történelmével, és igazságot kell szolgáltatnunk azoknak az embereknek, akik egy könyörtelen diktatúra ártatlan áldozatai voltak; a ma helytállásán múlik Magyarország jövője - mondta Varga Mihály vasárnap Óbudán, a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja alkalmából tartott ünnepségen.

Az Óbuda-Békásmegyer önkormányzata, Óbuda-Békásmegyer német nemzetiségi önkormányzata és a "Braunhaxler" Egyesület által szervezett megemlékezésen a térség fideszes országgyűlési képviselője, nemzetgazdasági miniszter az Óbudáról és Békásmegyerről málenkij robotra vitt németekre emlékezve hangsúlyozta: mások bűnei miatt kellett szenvedniük a második világháború után a Szovjetunióba kényszermunkára hurcoltaknak.

varga_mihaly_kormany

Igazságot teremteni csak a múlt feldolgozásával, egységben, egymásért és a nemzetért vállalt felelősséggel lehet - fogalmazott, hozzátéve: együtt, összefogva kell olyan világot építenünk, "amely az áratlanul elhurcoltaknak járt volna".

A nemzeti kormány ezt tette, amikor visszaállította a magyarság, a család és a munka becsületét - mondta Varga Mihály. Rámutatott: a jelenkor történései bizonyítják, hogy Európának is szüksége van józan útmutatásra, amely egy olyan országból érkezik, mint Magyarország, ezért is kell az itt élő nemzetiségekkel együtt megfogalmazni a jövő feladatait.

Kiemelte: képesé kell tenni gyermekeinket arra, hogy felismerjék és legyőzzék bármely diktatúra eszméit.
"Hiszek abban, hogy akik elviselték a fogság próbáját, elviselik a nehezebbet, a szabadság próbáját is" - idézte Varga Mihály a szovjet munkatáborokat fogolyként megjárt Örkény István író szavait, a legnagyobb történelmi bűnök között említve a magyarországi német lakosság elhurcolását.

Emlékeztetett arra, hogy alig két évtizede kezdődött meg az igazi szembenézés a 20. század magyar és kelet-európai történelmével, márpedig évtizedek kellenek ahhoz, megszabaduljunk a ránk nehezedő történelmi tehertől.
Felidézte, hogy a második világháború végén milliókat, Magyarországról százezreket hurcoltak kényszermunkára pusztán származásuk miatt, sokakat megtörve, életükből éveket vagy magát az életüket véve el ezzel.

Ahogy évszázadokon át közös sorsban osztozott a Magyarországon élő német és magyar lakosság, úgy a diktatúra embertelen logikájának megfelelően osztoztak az elhurcolásban is - jegyezte meg Varga Mihály. Megemlítette: elsősorban a németnek vélteket vitték el, de mivel a fő szempont a létszám volt, sokszor válogatás nélkül, az utcán fogdosták össze az elhurcolandókat.

Az áldozatok "sorsuk valóságával legyőzték a kommunizmust, mert megmutatták igazi természetét" - hangsúlyozta a miniszter.
Az esemény előtt kétnyelvű emlékező szentmisét tartottak a közeli Szent Péter és Pál-templomban.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com