Vargha: feladatunk, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk (2. rész)

A némaságot hivatott feloldani a Gulág-emlékév, "feladatunk, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk a rémtettekre" - emelte ki Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára Budapesten, az emlékév szombati zárórendezvényén. A kormány a 2015-ös évet a 70 évvel ezelőtt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-éig meghosszabbította. Vargha Tamás felidézte: az emlékévben többek között konferenciákat, megemlékezéseket szerveztek, emléktáblákat állítottak az 1941 és 1955 között hadifogságba esett magyar katonák, illetve kényszermunkára elhurcolt civilek emlékére.

Ezen felül történelmi kutatásokkal olyan adatbázisokat állítottak össze, amelyek segítségével a családok is jobban megismerhetik hozzátartozóik sorsát.


Az államtitkár kifejtette: a katonák közül mintegy 200 ezren soha nem tértek haza. A hazatérők nagy része betegen soha többé nem volt munkaképes, a politikai elítéltek "gyanús" állampolgárokká lettek. Sem az embereket, sem javaikat nem kímélték - tette hozzá. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban (HIM) tartott rendezvényen Kovács Vilmos, a múzeum parancsnoka mondott köszöntőt, és szólt azokról a projektekről, amelyet az emlékév keretében vállaltak.


Egyebek mellett a HIM is szervezett konferenciákat, kiállításokat, s kutatásaik eredményeként összeállított adatbázist könyv formájában összesítették, továbbá online felületen a széles közönség számára is elérhetővé, kutathatóvá tették.  A www.katonakagulagon.hu oldalt Vargha Tamás indította el a szombati rendezvényen.


Kovács Emőke, a Gulág Emlékbizottság szakmai vezetője ismertette a bizottság támogatásával megvalósult projekteket, s kiemelte: az elmúlt két évben sok mindent kellett bepótolni. Hozzátette: az emlékév egy "ikonikus napon", a kommunizmus áldozatainak emléknapján véget ér, de "az emlékezés semmiképpen sem".


Az emlékbizottság szakmai vezetője elmondta: több projekt van, amely 2015-ben indult, de kifutása még nem zárult le, példaként említette, hogy a témában több film is készült. Kovács Emőke kiemelte: az emlékév során országszerte komoly kezdeményezések indultak. Elmondta, hogy a túlélők, a társadalom bevonása és a szakmai eszmecserék mellett, kiemelten fontos volt a fiatalok megszólítása. E célból kiállításokat, rendhagyó történelem órákat, országos tanulmányversenyt is szerveztek - fejtette ki.


Az emlékbizottság szakmai vezetője hozzátette: a Gulág-emlékévet hivatalosan és ünnepélyesen vasárnap délután zárják le Ferencvárosban, ahol Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének jelenlétében felavatják a Málenkij robot Kárpát-medencei áldozatainak emléket állító emlékhelyet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com