Várhelyi Olivér: mérföldkőnek számít a csatlakozási tárgyalások megnyitása Albániával

Az Európai Unió és Albánia mérföldkőnek számító pillanatot ünnepelhet azzal, hogy a felek megnyitották a csatlakozási tárgyalások első fejezetét, ami azt jelenti: most már szabad az út az érdemi tárgyalások előtt - jelentette ki a bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos Luxembourgban, az Európai Unió és Albánia közötti második kormányközi konferenciát követően kedden.Várhelyi Olivér a csatlakozási fejezet megnyitásával összefügésében köszönetét fejezte ki a magyar uniós elnökségnek, hogy azzal kezdte meg féléves munkáját, hogy az EU a bővítést nemcsak politikai prioritásként kezelte, hanem hatalmas erőfeszítéseket tett az intézményi folyamat előremozdítására is.

A magyar uniós elnökségnek köszönhetően mára megkérdőjelezhetetlen, hogy az EU és vezetői számára is a bővítés a három legfontosabb prioritás között van. A bővítés nélkül Európa nem tud erősödni - szögezte le a magyar uniós biztos.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com