Vasárnap bezár a Mikulásgyár

Vasárnap este bezár a legrászorultabbaknak adományokat gyűjtő Mikulásgyár. A karitatív akció keretében a fővárosi Ötvenhatosok terén eddig közel húszezer ember adta le ajándékait.

mikulasgyarA szervezők az MTI-hez eljutatott vasárnapi közleménye szerint az utolsó napon az első adományt a Belügyminisztérium nevében Kontrát Károly parlamenti államtitkár küldte a Mikulásgyárba.

A Mikulásgyárba több mint ötven cég küldött önkénteseket, közel hétszáz civil, vállalati dolgozó kapcsolódott be a munkába.

Az adományokat a Magyar Vöröskereszt juttatja el a legrászorultabbaknak. A szervezet országszerte 611 önkéntest és 116 munkatársat mozgósított az akció idejére. A logisztikai munkálatokba a Magyar Posta is bekapcsolódott, így sokan a helyi postahivatalok segítségével ingyenesen juttathatták el csomagjaikat a Mikulásgyárba.

A közlemény szerint a nagy érdeklődésre tekintettel a Mikulásgyár által üzemeltetett 150 gyűjtőpont közül hétfőn egész nap és kedden délelőtt Budapesten, a Mammut II-ben a Magyar Vöröskereszt munkatársai még fogadják az ajándékokat.

A karitatív akció december 6-án indult.

MTI

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com