Vasárnap színes programokkal várja a családokat a Gyermekvasút

Színes programokkal várja a családokat a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút a hűvösvölgyi végállomáson május 29-én, a Gyermeknapon - közölte a MÁV Zrt.  csütörtökön az MTI-vel.Vasárnap a 18 éven aluliak díjmentesen utazhatnak a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton. A rendezvényen a vonatok 40-50 percenként járnak, és nosztalgiavonat is közlekedik - áll a közleményben. A közlemény szerint a kisebbeknek lesz arcfestés, óriás színező, óriás társasjáték, alkotóház, ugrálóvár és akadálypálya is.


A színpadon 11 órakor fellép a Mesekocsi Színház, később zsonglőrbemutató szórakoztatja a nézőket, akik a családi kvízversenyben is részt vehetnek. Az érdeklődők kívül-belül megnézhetnek egy tűzoltóautót és felszállhatnak a Volánbusz karrierjáratára, ahol kipróbálhatják az autóbusz-vezetéstechnikai szimulátort. A vasútrajongók hajtányozhatnak és több terepasztal, valamint vonatszimulátor is várja őket.
    

A KRESZ pályán a helyes közlekedés szabályaival is megismerkedhetnek a gyerekek - ismertették. A MÁV Zrt. a rendezvényre érkezőknek javasolja, hogy közösségi közlekedéssel vagy kisvasúttal érkezzenek a helyszínre, parkolni csak a P+R parkolókban lehet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

http://ujhazak.com