Vasárnapi munkanélküliek

Volt ez a vasárnapi nyitva / zárva tartás problematika. Most már nincsen. Megoldották, megtoldották megszavazták. Belengették a zárva zászlót.

De hogy mit is szavaztak meg 119 igen 40 nem és 25 tartózkodás mellett szellemi-bárgyú nagyjaink, ja, kérem szépen, azt még nem látja előre senki. Valószínűleg több ezer ember elveszti majd az állását, de sebaj, mert a haverok között nincsen bolti eladó, de még boltvezető sem, esetleg tulajdonosok vannak, és ők lesznek az üdítő kivétel, ahol a nemzet üdítőjét megveheti a magyar, és vágtathat az ideológia közepébe szépen.

Azt mondjuk, el tudom képzelni, hogy ha valamelyik arra méltó politikus – majd lesz ilyen lista is – szeretné a vasárnapi kaviárhoz megvenni a hozzávalót, mert szombaton kiment buksi fejéből, összetrombitálják gyorsan a dolgozókat egy óra alatt, és úgy kinyitnak, mint a pinty. Még fütyülnek is hozzá, trilláznak a munkahelyükért. A dolgozókkal aláíratnak majd egy titoktartási nyilatkozatot, hogy ez nem történt meg, és ebből egyenesen következik, hogy sorry, de erre a pár órára munkabér sincs. Az arra járó környékbeliek meg nézik, hogyan válogat kéjesen a honatya; arcukat az üvegfalnak tapasztják és az alázatra gondolnak, hogy hiába, de  az embernek tudnia kell hol a helye. Szocialista gyerekkoromban is bezártak a boltok vasárnap, sőt már szombat délután, de akkor más volt a társadalom szerkezete, meg a kereskedelem struktúrája, nem baj, majd nosztalgiázunk a munkaügyi központok előtt.

Én nagyon utálom a plázákat meg hasonlókat, és az tényleg nem jó, hogy sok család kulturális programja a plázaséta, de nem ettől a törvénytől fognak Heideggert olvasni vasárnap délután a polgárok.

Abban jogosan reménykedhetnek a kereszténydemokraták, hogy többen mennek majd a templomba, de inkább szorongva, sírva, hogy jaj, Istenem, nem bírjuk már ezt a sokkolást, adj nekik tisztán látást vagy sújts le rájuk szép kezeddel.

Nem beszélve arról, hogy a vasárnapi hercehurca miatt drágulni fognak az élelmiszerek és egyéb árucikkek, a Gucci táska mellé majd felzárkózik a kolbász, a közepes színvonalú szalámi, sajt etc. mint elérhetetlen csemegék.

Nagymamám azt mondta egyszer, hogy a sajt régen a szegények eledele volt. Hoppá. Ha annyira törődnének a munkavállalókkal és hullajtanák értük/értünk milliárdos krokodilkönnyeiket országunk cinikusai, azonnal visszaállítanák a kilencven százalékos táppénzt, hogy ne járjanak betegen, akár begipszelt lábbal a gyárba az emberek.

Etika-kommandósok járnák a multikat és a kis-és középvállalkozásokat, és azonnal bezárnák azt a kócerájt, ahol: üvöltenek a dolgozókkal és biorobotoknak hívják őket. Ahol megtiltják, hogy egymáshoz szóljanak a szerelőasztalnál. Ahol mérik, hogy ki meddig van kint a mosdóban, sőt, ha nincs meg  az órai norma, ki sem mehetnek a vécére. Ahol a termelésvezető síppal a szájával mászkál a csarnokban és adja meg a munka ritmusát. Ahol egy középvezető rátermettségét a kiosztott fegyelmik és kirúgott emberek számában mérik.

És még sorolhatnám a példákat a következő választásokig. Amilyen perverz vagyok, alaptörvénybe foglalnám, hogy a jól és szakszerűen végzett munka után kötelező legyen megdicsérni  az alkalmazottat, nyolc órás munkaidő esetén legalább kétszer, éjszakás műszakban négyszer, folyamatos és tizenkét órás műszak esetében óránként.

Ha ez megvan, snájdig a tisztesség, na, akkor lehetne morfondírozni, hogy mi legyen a vasárnappal, ezek után lehetne foglalkozni a boltokkal, plázákkal, ha az úri kedv úgy kívánja.