Vasárnaptól ismét közlekednek a 3-as villamosok az északi szakaszon

Vasárnaptól ismét közlekedik a 3-as villamos a vonal északi szakaszán, mivel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) átadja a vonal Erzsébet királyné útja és az Ecseri út közötti részét.

A BKK tájékoztatása szerint a műszaki átadás-átvétel még nem történik meg, a hátralévő munkákat a forgalom fenntartása mellett is el lehet végezni. Megszűnik a közúti forgalom korlátozása az Üllői út–Ecseri úti csomópontban, azonban a Bihari utca Fertő utca és Balkán utca közötti szakaszán az útjavítások miatt az autósoknak továbbra is forgalomkorlátozásokra kell számítaniuk.

villamosA vonal felújítása két szakaszon folytatódik: a Mexikói út–Erzsébet királyné útja, valamint az Ecseri útGubacsi út között, ott továbbra is pótlóbuszokkal lehet közlekedni. A vasárnapi üzemkezdettől a 3-as és a 69-es villamos összevontan, 3-as jelzéssel közlekednek Újpalota, Erdőkerülő utca és az Ecseri út között, de a Gubacsi út felé Kőbánya alsó vasútállomás megállóhelyét egyelőre nem helyezik üzembe. A 62-es villamos Rákospalota, MÁV-telep–Blaha Lujza tér között, a 62A villamos pedig Rákospalota, MÁV-telep–Kőbánya alsó vasútállomás között közlekedik, a 3-62-es pótlóbusz megszűnik, a 3-as villamospótló pedig az Ecseri út és a Gubacsi úti végállomás között jár.

A 3-as és 62-es villamosok Nagy Lajos király úti szakaszán egyebek mellett megújultak a peronok, emelt peronok épültek, új Futár-kijelzőket és utastájékoztató berendezéseket telepítettek, megújult a pálya környezete. Az Örs vezér tere és az Élessarok között teljesen új pálya épült a Fehér úton, a Kőrösi Csoma Sándor úton füves vágányokat építettek, és hamarosan telepítik az új jegy- és bérletkiadó automatákat is.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com