Vasárnaptól újra jár a vonat Lepsény és Szántód-Kőröshegy között

Vasárnapra virradóra újraindul a vonatközlekedés Lepsény és Szántód-Kőröshegy között, a június 20-ai nyári menetrend életbelépésével pedig újabb járatok indításával bővülnek a vasúti szolgáltatások a Balaton felé.trainA 32 kilométeres vasúti pályaszakasz forgalomba helyezésének alkalmából tartott szombati siófok-szabadisóstói sajtótájékoztatón Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója azt is elmondta: a csaknem 30 milliárd forintból felújított dél-balatoni pályaszakasz teljes átadására őszig várni kell, de a menetrend szerinti vonatközlekedés megindulhat.

Ezzel véget ér a több hónapja tartó vágányzár, amely miatt átszállásra kényszerültek az utasok, és több szakaszon is megszűnnek a 60 kilométer/órás korlátozások. Jövő héttől már 80, utána pedig 100 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek az érintett szakaszon is a vonatok. Az eddigi pályafelújításoknak köszönhetően a korábbi több mint 100 perces vonatút helyett 80 perc alatt el lehet majd érni Siófokot a fővárosból.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com