Vasúti ellenőrzési akciót tartott a katasztrófavédelem

Több mint 1760 vasúti jármű közül 28 esetben tárt fel szabálytalanságot a katasztrófavédelem egy kétnapos vasúti ellenőrzési akció során - közölte csütörtökön a honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).Az ellenőrzés elsősorban az országba belépő veszélyes anyagot szállító járművekre irányult, ennek megfelelően az ellenőrzött kocsik közül 1004 szállított valamilyen, összességében 19 millió kilogrammnyi veszélyes árut. A tájékoztatás szerint az országos ellenőrzési akciót április 25-26-án tartotta meg a katasztrófavédelem. Ennek az volt a célja, hogy a veszélyes áruk hazánkban zajló szállítása minél biztonságosabban történjen, illetve az illegális nemzetközi és belföldi veszélyes szállítmányok felderítése.

A szakemberek az akció során különös hangsúlyt fektettek a külföldről Magyarország területére belépő szállítmányok ellenőrzésére, a hat kijelölt megye területén. Az OKF a feltárt szabálytalanságok miatt a közigazgatási hatósági eljárásokat indított, amelyek többnyire bírság kiszabásával jártak. Arról is beszámoltak, hogy a feltárt szabálytalanságok száma ellenőrzésről ellenőrzésre csökken, ami azt mutatja, hogy a visszatérően megtartott akciók nyomán az érintettek egyre jogkövetőbb magatartást tanúsítanak - közölte az OKF.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com