Vasúti légvezetéket lopott három férfi

Jelentős értékre elkövetett lopás és közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt őrizetbe vettek három nógrádszakáli férfit, akik ellopták a Nógrádszakál és Litke közötti vasúti légvezetéket, amivel 20 millió forint lopási és 1,5 millió forint rongálási kárt okoztak.A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfő reggel a police.hu-n azt írta, a Magyar Államvasutak Zrt. dolgozóinak bejelentése alapján ismeretlen elkövetők ellopták a Nógrádszakál és Litke közötti nyílt vasúti pályaszakasz mellett húzódó, 4,5 kilométer hosszú légvezetéket.
    

A tájékoztatás szerint a tolvajok a vezeték fa tartóoszlopait - 36 darabot - láncfűrésszel kivágták, és a kidöntött póznákról levágták a vezetéket. Ezzel az elkövetők 20 millió forint lopási és 1,5 millió forint rongálási kár okoztak. Azzal nem számoltak, hogy a kivágott oszlopok egy része a sínekre dől, amely így veszélyeztette a szerelvények biztonságos közlekedését, valamint a nyílt vonali sorompókezelő elérhetetlenné vált, így őt nem lehetett értesíteni a szerelvények érkezéséről.
    

Azt írták, a bejelentést fogadó szécsényi nyomozók március 6-án nógrádszakáli lakásukon elfogták a 26, 29 és 34 éves férfiakat, akik kihallgatásukon a bűncselekményeket elismerték. Vallomásuk szerint február 29-én pénzszerzési szándékkal először az oszlopra mászva kezdték el lecsipkedni a légvezetéket, de a fárasztó és lassú módszer helyett másnap inkább a faoszlopok kivágása mellett döntöttek. Így is másfél napig tartott a lopás, 15 alkalommal fordultak az autóval, amíg elszállították egyikük házához a vezetékeket, amelyekről leégették a szigetelést, és szelektálták a réz, alumínium és acél összetevőket. A rendőrség a vezeték egy részét lefoglalta, az elkövetőket őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com