Vége a szabadságnak: Többé nem szabad felmászni a Szabadság hídra

A főváros véget vetett az életveszélyes mutatványnak, ami a nyár legnagyobb menőzése volt.hídKözeledik a nyár vége, és úgy látszik, hogy vele a móka ideje is lejárt, hiszen június óta az egyik legjobb budapesti szórakozást a dél-budai villamosvágányok építése miatt az autósok elől lezárt Szabadság híd jelentette.

A hidat ellepték a turisták és a budapestiek, akik együtt piknikeztek, jógáztak, napoztak, vagy szurkoltak a hídelemeken, ami egyáltalán nem veszélytelen, ám a hatóság mégis engedte, hogy az emberek akár egészen a turulig felmásszanak.

A BRFK a hét elején az alábbi engedélyt adta ki a hídmászásra:
„A híd továbbra is megnyitott terület a gyalogos forgalom előtt, így az azon való tartózkodás, illetve a hídelemekre történő felmászás, amennyiben az nem riadalomkeltés vagy mások megbotránkoztatása céljából történik, nem minősül szabálysértésnek.szabadságHa a hídelemekre történő felmászás önkárosítási céllal történik, akkor a rendőrség biztonsági intézkedés keretében megteszi a szükséges és indokolt lépéseket. Tájékoztatjuk továbbá, hogy az elmúlt időszakban a Budapesti Rendőr-főkapitányság járőrei több esetben is felhívták a hídelemekre felmászó fiatalok és turisták figyelmét a balesetveszélyre.”

Másnap a Fővárosi Önkormányzat ellentmondott a rendőrségnek, hiszen ők azt nyilatkozták, hogy tilos felmászni a híd tartópilléreire, a műtárgyakra és a híd többi tartozékára, mert ez élet- és balesetveszélyes.szabadsághídA főváros tiltása ellenére továbbra is sok magyar és külföldi mászott fel a hídelemekre, ezért magyar és angol nyelvű figyelmeztetést, veszélyre figyelmeztető táblát helyezett ki a Budapest Közút Zrt. a Szabadság híd több pontjára.

Amennyiben valaki ennek ellenére is felmászik a hídelemekre, akkor a közterület-felügyelő rögtön felszólítja az illetőt, hogy másszon le. Ezt a Budapest Közút hídmestere is megteheti annak ellenére, hogy nem hatósági személy, de természetesen a rendőrséget is kihívhatják, ha valaki a figyelmeztetés ellenére is kockáztatja az életét.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com