Végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozza a Szeviép-ügyben a fellebbviteli főügyészség

Csődbűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozza a Szeviép-ügy vádlottjaira a harmadfokú eljárásban a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség - tájékoztatta a szervezet hétfőn az MTI-t.A Pécsi Ítélőtáblához március 13-án benyújtott indítványuk kapcsán közleményükben azt írták, a Szegedi Törvényszék másodfokú felmentő ítéletének megváltoztatását indítványozzák: a vádhatóság társtettesként elkövetett csődbűncselekmény miatt a vádlottak bűnösségének megállapítását, illetve rájuk végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kéri.

    
Emlékeztettek arra, hogy a Szeviép-ügyben első fokon a Szegedi Járásbíróság az útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó Szeviép Zrt. egykori vezetőit társtettesként elkövetett csődbűncselekmény bűntettében bűnösnek mondta ki, ezért mindhármukat végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. A másodfokú eljárásban viszont a Szegedi Törvényszék felmentette a vádlottakat.
    

A közleményben kitértek arra, hogy a másodfokú bíróság ítélete ellen is lehetőség van fellebbezésre akkor, ha az első fokon meghozott határozattal ellentétes döntést hoz. A Csongrád Megyei Főügyészség a Szegedi Törvényszék felmentő ítélete ellen fellebbezést terjesztett elő, ennek nyomán hozta meg döntését a Kúria által kijelölt Pécsi Ítélőtábla előtt folytatódó büntetőeljárásban a vádat képviselő Pécsi Fellebbviteli Főügyészség - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com