Végrehajtandó szabadságvesztést kér az ügyészség egy Covid-gyógyszerrel üzletelő orvosra

Végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozza az ügyészség egy Covid-gyógyszerrel üzletelő, jelenleg külföldön praktizáló orvossal szemben - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szerdán az MTI-vel.Közleményük szerint a Fővárosi Nyomozó Ügyészség 2023 februárjában emelt vádat az orvos ellen vesztegetés elfogadásának bűntette és folytatólagosan elkövetett sikkasztás vétsége miatt.

A Fővárosi Törvényszék június 26-án kihirdetett elsőfokú ítéletében az orvost bűnösnek mondta ki a vádban szereplő korrupciós és vagyon elleni bűncselekményekben, ezért 2 év - végrehajtásában 4 évre felfüggesztett - börtönre és kétmillió forint pénzbüntetésre ítélte azzal, hogy ötszázezer forintnyi vagyonelkobzást is elrendelt.

Az orvos egy fővárosi kórház infektológiai osztályán ügyeleti és készenléti szolgálatot látott el a pandémia idején. Ennek során 2020 novembere és 2021 februárja között a kórház készletében lévő és orvosként rábízott, favipiravir hatóanyagú gyógyszert tulajdonított el, és azt alkalmanként 60-80 ezer forint ellenében nőismerősének adta át.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész végrehajtandó szabadságvesztés és orvosi foglalkozástól eltiltás kiszabása érdekében fellebbezett, míg a vádlott és a védője a határozatot tudomásul vette.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban a Fővárosi Ítélőtáblához előterjesztett másodfokú indítványával a bejelentett ügyészi fellebbezést fenntartotta - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com