Véradással hívják fel a figyelmet a társadalmi felelősségvállalásra a bankok

Idén is közös véradással hívják fel a figyelmet a társadalmi felelősségvállalási programok fontosságára a magyarországi pénzintézetek, a banki véradók hetét immár másodszor tartják meg.Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára hétfőn, a szeptember 24-ig tartó véradóakciót megnyitó budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: az akció célja egyhangú támogatást élvez és amellett, hogy segítséget jelent, példázza azt a társadalmi felelősségvállalást, amely a magyar pénzintézetek részéről megnyilvánul.
    

Köszönetet mondott a hazai bankszektornak, amelynek tevékenysége nélkül - szavai szerint - nem épülhetett volna újra a magyar gazdaság 1989-1990 után. A magyar bankszektor nélkül a mai modern Magyarország elképzelhetetlen lenne - hangoztatta az államtitkár. A bankszektor társadalmi hozzájárulására példaként említette a devizahitel-válság megoldását. Úgy fogalmazott: a bankszektor hathatós közreműködése nélkül több százezer magyar család nem szabadulhatott volna meg attól a tehertől, amelyet a világgazdasági válság alatt a devizahitelezési gyakorlat a "nyakukra szabadított".
    

A pandémia kapcsán a hitelmoratóriumot említette Rákossy Balázs, mint ami pozitívan járult hozzá a magyar lakosság és a gazdaság terheinek csökkentéséhez. Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a véradásról szólva azt jó ügynek, jótettnek nevezte és arra buzdított, hogy minél többen adjanak vért. Fel kell hívni az emberek figyelmét, hogy nagyon fontos "odafigyelnünk egymásra" - jelentette ki.
    

Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnöke elmondta, egy éve indította el a bankszövetség és a hazai bankszektor a Jótett Bank elnevezésű CSR (Corporate Social Responsibility, vállalati társadalmi felelősségvállalás) programját. Közölte, az elmúlt évben több mint ezer magyarországi szervezet kapott támogatást bankoktól, a "jótettekben érintett emberek száma" meghaladta a kétmilliót; a szektor által nyújtott anyagi támogatás mértéke több mint 9,6 milliárd forint volt.
    

A banki munkatársak több mint száz önkéntes programban, 7100 önkéntes munkaórával vettek részt és több mint 800 nem üzleti célú projekt finanszírozásához járultak hozzá, továbbá 140-nél több esemény, köztük kulturális és sportesemények megvalósítását támogatták a pénzintézetek. Jelasity Radován kiemelte, a banki véradók hetének célja, hogy a pénzintézetek vezetői és munkatársai saját véradásukkal gyarapítsák a vérkészletet, támogatva a segítségre szorulók ellátását.
    

A vérellátást biztosításához napi 1600-1800 véradóra van szükség, egy egység vérből akár 3-4 beteg ellátását is biztosítani lehet - mutatott rá. Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese a szolgálat és a Magyar Vöröskereszt nevében megköszönte, hogy beengedik a munkatársaikat a pénzintézetek épületeibe és ott véradást szervezhetnek. A lehető legjobbkor zajlik az akció, mert a koronavírus-járvány miatt nem tudni, mit hoz a következő egy-két hónap - jegyezte meg. A sajtótájékoztatónak helyet adó Erste-székházban Rákossy Balázs, Kandrács Csaba és Jelasity Radován is vért adott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com