Versenykamionok és luxus sportautók Budapest belvárosában

Versenykamionok és luxus sportautók vonulnak fel csütörtökön Budapest belvárosában a kamion Európa-bajnokság mogyoródi versenyhétvégéje előtt.

Szombaton és vasárnap a kamion Eb-futam mellett két másik sorozat, a több mint 600 lóerős sportautókat felvonultató Blancpain GT Series, valamint a Swift Cup Europe versenyeit is megrendezik a Hungaroringen.

4

A szervezők közleménye szerint csütörtök délután a 15 versenykamion - köztük a címvédő Kiss Norbert 1-es rajtszámú Tankpool24-Mercedese -, valamint a Blancpainben és a Swift kupában induló 13-13 versenyautó által alkotott "konvoj" 17 órakor indul a Hungaroringről, és az M3-as autópályán, a Kacsóh Pongrác úton, a Kós Károly sétányon, valamint a Hősök terén keresztül az 56-osok terén felállított parkolóig jut majd el.

2

A versenykamionok, Aston Martinok, Audi R8-asok, Bentley-k, Corvette-ek, Lamborghinik, McLarenek és Nissan GTR-ek felvonulását ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők, s a szervezők tájékoztatása szerint a versenygépek 17.30 órára érkeznek az 56-osok terére.

A kamion Eb tavaly 25 év szünet után tért vissza Magyarországra, s mivel a rendezvény nagy sikert aratott, a szervezők az idén is különböző kísérőprogramokkal készülnek a várhatóan több tízezer fős közönségnek.

MTI

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Oszlopnak ütközött a lopott autóval

Kőbányán balesetet okozó autótolvajt fogtak el a rendőrök.

http://ujhazak.com