Veszélyes hulladékot ásott el egy vadaspark mellett, vádat emeltek ellene

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki hosszabb időn keresztül egy vadaspark mellett ásta el az ártalmatlanításra átvett hulladékot - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.Azt írták, hogy a férfi egy Pest megyei vadasparkot üzemeltető társaság alkalmazásában állt. Papíron kisegítőként dolgozott ott, de valójában ő irányította a társaság tevékenységét. A társaság a vadaspark mellett lévő, körülbelül tizenegy hektárnyi területet bérbe vette az illetékes önkormányzattól azzal, hogy ott vadmentő központot hoz létre.
    

Ugyanezen társaság arra szerződött az egyik budapesti kerületi önkormányzattal, hogy 2018 áprilisától a náluk illegálisan elhelyezett zöldhulladékot és egyéb vegyes települési hulladékot elszállítja - közölte az ügyészség. Emellett az elkövető 2018 májusában elvállalta a kiürítését egy, a vadaspark közelében lévő ipartelepen korábban működő cég raktárának, amelyben veszélyes hulladékokat is tároltak.


A férfi azonban a hulladékokat nem a kijelölt lerakóhelyekre vitette, hanem a vadaspark mellett bérelt területen munkagépekkel gödröket ásott, illetve ásatott és azokba temette 2018 tavasza és júniusa között. A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com