Veszprémi választás - Gerstmár: legyen átlátható a fejlesztési források felhasználása

Az LMP szorgalmazza, hogy a fejlesztési források felhasználásának már a tervezése is átlátható legyen, és arról szakmai, ne politikai döntések szülessenek - jelentette ki a párt országgyűlési képviselőjelöltje szombaton Veszprémben.lmpGerstmár Ferenc úgy fogalmazott: "zűrzavaros a fejlesztéspolitika hazai működése, igen gyakran változik a tervezés jogi háttere". A bizonytalanság oka a képviselőjelölt szerint az, hogy a kormány a források felhasználását megalapozó tervekről is politikai érdekei alapján, saját hatáskörben szeretne dönteni.

Kitért a 2015-ös állami költségvetéshez az LMP által beadott módosító indítványcsomagra, melynek egy sorában szerepelt a veszprémi belső körgyűrű építésének folytatása a Jutasi és Pápai utak között. Gerstmár Ferenc közölte: a Fidesz a parlamentben leszavazta az ezt tartalmazó indítványcsomagot.

Hozzátette: a polgármester korábban azt mondta, bízik abban, hogy a mostani hétéves ciklusba belefér ez a projekt is. "A bizakodás kevés, határozottan kell fellépni és követelni a kormánytól, hogy figyeljen oda arra, amit az itt élők akarnak" - emelte ki Gerstmár Ferenc.

Veszprém megye 1-es számú országgyűlési egyéni választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert Navracsics Tibort, a választókerület korábbi fideszes országgyűlési képviselőjét november 1-jével uniós biztossá nevezték ki, így - mivel az uniós biztosi és a parlamenti képviselői mandátum összeférhetetlen - október 30-ai hatállyal lemondott országgyűlési mandátumáról.

Az időközi voksolás - melyre a választási bizottság 12 jelöltet vett nyilvántartásba - 25 település választópolgárait érinti: szavazhatnak Bakonynána, Bánd, Csehbánya, Csetény, Dudar, Eplény, Hajmáskér, Hárskút, Herend, Jásd, Királyszentistván, Kislőd, Lókút, Márkó, Nemesvámos, Olaszfalu, Öskü, Sóly, Szápár, Szentgál, Tés, Úrkút, Városlőd,Veszprém és Vilonya választói.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com