Vigyázat! Iskolákból, ovikból, bölcsikből próbál gyereket lopni a zavart nő

A XIII. kerület intézményeibe próbál meg bejutni egy ismeretlen nő, hogy onnan elrabolja a kicsiket. http://www.dreamstime.com/-image19872627
Szülői értekezleten figyelmeztették a szülőket a XIII.

kerületben, hogy egy zavart nő, akiről több intézményben is adtak személyleírást, megpróbál bejutni az általános iskolákba, óvodákba, bölcsődékbe, hogy onnan magával vigye a gyerekeket.

Az egyik intézményben azt állította az ismeretlen a kinézett csemetének, hogy logopédiai foglalkozásra viszi, ám a gyerek sikoltozni kezdett, amitől megijedt a nő, és elmenekült a helyszínről.

Egy másik esetben azzal az indokkal jutott be az általános iskolába a zavart, remegő, furcsán viselkedő nő, hogy be akarja íratni a gyerekét. Ebben az intézményben is megpróbált elvinni egy diákot, akinek azt mondta, hogy különórára kell mennie. Az gyermekrablás ebben az esetben is meghiúsult, mert a tanárok észrevették, hogy idegen van az épületben, akit a biztonsági szolgálat kísért ki.

Az eset után az iskola  értesítette a rendőrséget, valamint a szülőket is tájékoztatták. A helyszínre érkező rendőrök adatokat gyűjtöttek. A nőről adott személyleírás alapján a kerületi rendőrök keresik az ismeretlen nőt.

(Forrás: Dívány)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com