Vihar- Hajdúszoboszlón folyik a kárelhárítás

Hajdúszoboszlón vasárnap is dolgoznak a szombat esti vihar okozta károk elhárításán - közölte Kiss Szilvia, a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóügyeletese az MTI-vel.

Elmondta, a kánikula utáni vihar jégesővel érdekezett meg a megyébe, a legnagyobb károkat Hajdúszoboszlón okozta, de jelentősebb károk keletkeztek Pocsajban és Konyáron is. A vihar a legnagyobb pusztítást Hajdúszoboszló északi részén végezte: az eddigi információk szerint mintegy 100 lakóház sérült meg - ismertette a szóvivő.

szélviharKözlése szerint az áramszolgáltató arról tájékoztatott, hogy az áramkimaradás mintegy 520 kisfogyasztót érintett, az éjszakai munkák során az áramszolgáltatás helyreállt, kivéve azoknál a fogyasztóknál, ahol a vezetékek leszakadtak.
Az éjszaka folyamán a tűzoltók folyamatosan vonultak egyik kárhelyszíntől a másikig. Hajdúszoboszló utcáin eddig csaknem 70 helyen avatkoztak be, zömében a lakóházakban keletkezett károk elhárításán dolgoztak, épületekre, autókra, kerítésekre, utakra dőlt fákat, leszakadt ágakat távolítottak el.

Hajnali négy órakor a terepen lévő 14 tűzoltó egység munkabiztonsági szempontból felfüggesztette a munkálatokat, azonban a szolgálatváltást követően tovább folytatják a kárfelszámolást - tájékoztatta Kiss Szilvia az MTI-t.

forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Lapáttal is megrongálta a parkoló autót

Rongálás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy férfival szemben, aki egy Csanyteleken parkoló személygépkocsit rongált meg.

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Szilveszterből Tamás lett, aki magyar volt és nem román

Négy elfogatóparancs volt érvényben azzal a tolvajjal szemben, aki egy fiktív személyazonosságot talált ki magának.

http://ujhazak.com