Világunkat nagyjából 300 család uralja - videó

A világunkat 300 család és nagyjából 6000 ember uralja. A háttér nem bizonyított, de mindenesetre jól működik a maguk hasznára.

A háttérhatalom intézménye!


Minderről egy elismert újságíró és publicista Drábik János beszél, aki a jogászi vizsgát 1971-ben tette le, majd az újságírás lett hívatása, egyik tartópillére. Tanulmányait a New York University-n folytatta. New York államban 1981-ben elismert, bejegyzett jogtanácsos volt.

drabközQO1



Írásai, nyilatkozatai már több ízben cenzúra alá kerültek. Nem csoda, hiszen a globális pénzügyről már több ízben beszélt és a háttérhatalom működéséről. Ez ellen nem sokat tud tenni a hétköznapi ember, de az ismeret nagyon érdekes, hogy miként működik a háttérből.

Így talán még is megtanuljuk életünkben, hogy miként vegyük fel a harcot a pénzügyi hatalom és családunk, magunk megóvása érdekében?



(YouTube)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com