Vince-napi vesszővágásra készülnek Ópusztaszeren

Ópusztaszeren szombaton megjósolják, milyen termésre számíthatnak majd ősszel a szőlősgazdák: a nemzeti történeti emlékparkban Vince-napi vesszővágásra várják a látogatókat, akik újbort és hagyományos birkapörköltet is kóstolhatnak - közölte az intézmény marketingvezetője az MTI-vel.Kodácz Csengele elmondta, a hagyománytisztelő boros gazdák Szent Vincét a bor védőszentjének, neve napját, január 22-t pedig hagyományos termésjósló ünnepnapnak tartják. A 300 körül Hispániában vértanú halált halt szent ünnepén tájegységenként különbözőképpen jósolják meg a várható szőlőtermést. "Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince", vagyis ha enyhe az idő és olvad ezen a napon, akkor vidám szüretre, gazdag termésre lehet számítani.

    
A Szent Vincét nem csak a magyar borosgazdák tartják nagyra, Franciaországban, Dél-Németországban és Ausztriában is tisztelik. Ehhez hozzájárulhat nevének népies etimológiája: Vin-Cent (százszoros bor) is. A szeri monostor gazdasági épületei között tárták fel az Alföld egyik legnagyobb borospincéjét, ami azt bizonyítja, hogy már a középkorban jelentős szőlőtermesztés folyhatott a területen. Hagyomány, hogy az emlékparkban összegyűlő borrendek a skanzen szőlőskertjében levágott vesszők állapotából következtetnek a várható termésre. Amennyiben a szőlő rügyei és a mellékrügyek szép zöldek, a vesszők rugalmasak, a tőkék átvészelték az elmúlt hetek kemény fagyait, így nincs oka aggódniuk a gazdáknak, bőségesen terem majd szőlő.
    

A rügykezdemények állapotából nemcsak a jövendő termést jósolják meg, a hagyományoknak megfelelően a levágott vesszőket meleg szobában vízbe állítják, és a hajtások alapján azt is megmondják hamarosan, mikor érdemes elkezdeni a szőlő metszését. A program zárásaként a Karcagi Birkafőzők Egyesületének tagjai bemutatják, hogyan készül a hagyományos kunsági birkapörkölt, melyet természetesen megkóstolhatnak a vendégek. Arra is fény derül, miként vált be a tavalyi jóslat, a látogatóknak ugyanis az emlékpark látogatóközpontjában újboraikat kínálják a környékbeli gazdák.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com