Visszatérhet az államhoz a babakötvény

A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyan még nem erősítette meg, de a Magyar Nemzet információi szerint jövőre a babakötvények is visszaszállnak az államhoz.



A babakötvény működése egyszerű. A 2005 után született gyermekek után egyszeri támogatást fizet az állam, ami egy ún. Start számlán gyűlik, és kamatozik az utód 18 éves koráig. A szülőknek lehetőségük van további összegeket befizetni, amire állami kiegészítés jár, évi maximum 6000 forintig.


Eddig nyitva állt a kapu, hogy ezeket a Start számlákat kereskedelmi bankokban tartsák az emberek, de ez most megváltozni látszik, hiszen az állam tervei között szerepel, hogy a jövőben csak az Államkincstárnál lehetne vezetni ilyen számlát. Eddig is volt rá lehetőség, hogy valaki az Államkincstárat válassza számlavezető partnerének, de ez a jövőben kötelezőnek látszik.


Az eddig befizetett összegek összesen nem csekély mértékűek, míg 2005-től az állam 60 milliárd forintot fizetett ki ilyen címen, addig a szülők további 15 milliárddal gyarapították összességében a betéteket.


Adja magát a kérdés, hogy az állam a jövőben ebből az összegből is biztonsági tartalékot akar csinálni?

Hozzászólások

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

http://ujhazak.com