Vitézy Dávid: természetes, hogy újra kell számlálni a főpolgármesteri szavazatokat

Egy versenyző demokráciában ilyen szoros eredmény mellett teljesen természetes, hogy a Nemzeti Választási Bizottságnak a héten újra kell számlálni az összes érvényes főpolgármesteri szavazólapot a Kúria vasárnapi döntése szerint - írta Vitézy Dávid hétfőn Facebook-oldalán.A második helyen végzett főpolgármester-jelölt a bejegyzésben hozzátette: más kérdés, hogy korábban is megtehették volna, különösen az érvénytelen szavazatok újraszámlálásakor a viszonylag magas tévesztési arányt látva. Azonban elemi fontosságúnak nevezte, hogy "minden szükséges garanciális elem" biztosított legyen ebben a folyamatban.
    

Vitézy Dávid elengedhetetlennek tartja, hogy a lezárt urnák felnyitása csak az NVB delegáltak, a sajtó és a három, a szavazólapokon választható főpolgármester-jelölt - Grundtner András, Karácsony Gergely és Vitézy Dávid - által delegált megfigyelők jelenlétében történhet. A szavazólapokat tartalmazó urnákat a jogszabályok szerint lezártan őrzik a 23 kerület polgármesteri hivatalaiban a választás óta a kerületi helyi választási irodák - tette hozzá.
    

Kiemelte: minden kerületben meg kell arról győződni, hogy kellő biztonsággal kizárható-e az, hogy a szavazólapokhoz bárki hozzáférhetett a kerületi polgármesteri hivatalok épületeiben, ahol eddig őrizték azokat. Az újraszámlálások során végig, minden kerületben biztosítani kell a lehető legszélesebb nyilvánosságot: a sajtó és a három főpolgármester-jelölt megfigyelőinek részvételét, illetve azt is, hogy a megfigyelők esetleges észrevételei és panaszai azonnal jegyzőkönyvezve legyenek az NVB számára - közölte.
    

Vitézy Dávid reményét fejezte ki, hogy ezek a garanciális feltételek Karácsony Gergelynek is elfogadhatóak. Úgy fogalmazott: készen áll arra, hogy a fentieket vele közösen is képviselje a nyilvánosság és a Nemzeti Választási Bizottság felé, ha erre van részéről nyitottság. Közös érdeknek nevezte, hogy a lehető leghamarabb pont kerüljön az elhúzódó választási folyamat végére, akárhogy is változik az eredmény, tehát akár nő, akár csökken, akár változatlan marad az újraszámlálás nyomán a 41 szavazatos különbség közte és Karácsony Gergely között.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com