Vízkelety Mariann: 500 millió forintot biztosít az igazságügyi tárca a jogi karok támogatására

Ötszázmillió forintot biztosít az igazságügyi tárca a jogi karok támogatására, és ebből 225 millió jut arra, hogy egy ösztöndíjprogrammal felkeltsék a fiatalok érdeklődését a vidéki egyetemeken folyó jogászképzés iránt - nyilatkozta Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára a Mediaworks lapoknak. Az államtitkár a kezdeményezést részben azzal indokolta, hogy a kormány szeretné megerősíteni a jogászképzés színvonalát a vidéki egyetemeken, azokban a régiókban, ahol várható, hogy a közeljövőben jelentősebb elvándorlással kell szembesülni. Szeretnék megfékezni az ilyen irányú tendenciákat, a tapasztalatok szerint ugyanis a felvételizők több mint fele eleve budapesti felsőoktatási intézményekbe adja be a jelentkezését.

Az összeg egy jelentős részét tanulmányi ösztöndíjakra, másik részét pedig kutatási, illetve oktatásfejlesztési programok támogatására szánja a kormány. Az igazságügyi miniszter két típusú ösztöndíjat alapított: nemzeti kiválósági és tanulmányi jogászösztöndíjat. Az öt vidéki jogi kar tanulói pályázhatnak nemzeti kiválósági jogászösztöndíjra, és havi ötvenezer forintos ösztöndíjat kaphatnak megfelelő felvételi, tanulmányi és egyéb eredményeik alapján. A tanulmányi ösztöndíjat a most felvételiző diákok is megkaphatják, az ő esetükben a felvételi eljárásban szerzett pontjaikat veszik alapul az ösztöndíjra való jelentkezéskor - ismertette Vízkelety Mariann.

A minisztérium és az öt jogi kar vezetése közösen dolgozott ki egy szempontrendszert, amelynek alapján a pályázatokat elbírálják.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Menekülés és előállítás

Menekülés és előállítás

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása miatt folytat eljárást egy férfival és egy fiatalkorú lánnyal szemben.

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com