Vizsga nélkül adtak ki friss műszakit, vádat emeltek a volt vizsgabiztosok és társuk ellen

Vádat emeltek két volt vizsgabiztos és a vizsgáztatást meghatalmazás alapján intéző társuk ellen, akik szabálytalanul, vizsgáztatás nélkül adtak ki friss műszakit lassú járművekre és pótkocsikra - áll a Veszprém Vármegyei Főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.A vádirat szerint a járművek tulajdonosainak meghatalmazása alapján lassú járművek és pótkocsik műszaki vizsgáztatásával is foglalkozó 59 éves vádlott azt állította, ha ő intézi a műszakiztatást, az mindenképpen eredményes lesz. Ez a gazdák és lassú járművek tulajdonosai előtt széles körben ismert volt.

Mint írják, a férfi 2020 őszén számos jármű esetében kérte, hogy a műszaki vizsgáztatásra Tapolca környéki helyszíneken kerüljön sor, tudva, hogy az általa ismert két műszaki vizsgabiztos az előírások megszegésével ad majd megfelelt minősítést a járművekre.

Olyan esetek is előfordultak, amikor a vádlott, annak ellenére, hogy ez kötelező lett volna, még az előzetes kérelmet sem nyújtotta be a külső helyszíni vizsgáztatásra, az mégis megtörtént.

A férfi jelen volt a vizsgáztatás során, abban gyakran részt vett, a helyszínre a vizsgabiztosokkal együtt, a kormányhivatal gépjárművével érkezett, vagy a saját autójával ő vitte a vizsgabiztost a helyszínre.

A két, eredetileg kormánytisztviselőként dolgozó vizsgabiztos 21 lassú jármű és pótkocsi esetében szegte meg a hivatali kötelességét és a járművek tulajdonosainak jogtalan előnyt biztosítva, arra alkalmatlan helyszíneken végezte el a vizsgáztatást, úgy, hogy több esetben a járműveket el sem indították, így a világítást, a kormányberendezést, a fékek állapotát sem vizsgálták.

A két vádlott a közhiteles nyilvántartásban valótlan adatokat rögzített, s így hivatalos személyként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt is felelniük kell. Az ügyészség a vádiratában a két volt vizsgabiztossal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás, valamint a műszaki vizsgabiztosi tevékenységtől történő eltiltás, míg a hivatali visszaélést bűnsegédként elkövető megbízójukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Tapolcai Járásbíróságnak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

Októberben folytatódtak a BKK-val közös járatellenőrzések

A rendőrök többek között két körözött személyt is elfogtak a közös akció során.

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

http://ujhazak.com