Vizsgálatot követel a 2-es metró szerelvényei ügyében a DK

A Demokratikus Koalíció (DK) felszólítja Tarlós István főpolgármestert, indítson vizsgálatot annak kiderítésére, hogy a BKV miért nem képes normális forgalmat biztosítani a 2-es metró vonalán a viszonylag új szerelvényekkel - jelentette be a DK fővárosi képviselője szombaton sajtótájékoztatón Budapesten. Gy. Németh Erzsébet közölte: szerinte a nem megfelelő karbantartás vezetett oda, hogy a 22 megvásárolt és a 19 forgalomba helyezett szerelvény közül ma már csak 15-16 közlekedik a vonalon, jelentős zsúfoltságot okozva. A politikus azt mondta, hogy szakszervezeti információk szerint napi 70 ezerrel kevesebb utashely áll rendelkezésre a 2-es metrón, mint a decemberi baleset előtt.

 A DK felháborítónak tartja, hogy a főváros és a BKV nem képes megoldani, hogy a 2-es metrón normális körülmények között tudjanak utazni az emberek. Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy annak idején 22 szerelvény érkezett a vonalra, darabja 1,7 milliárd forintért. Ezek közül kettő szenvedett balesetet, vagyis 20-nak lehetne közlekedni.

Ugyanakkor BKV-s körökből származó információk szerint két szerelvény már mozgásképtelen, ugyanis mindkettőt donorként, vagyis alkatrész-utánpótlásként használják. Mindez felveti annak a felelősségét, hogy mi folyik karbantartás címén a BKV-nál. Amíg, három éven keresztül az Alstom végezte a szerelvények garanciális karbantartását, semmilyen probléma nem volt a járművekkel - emelte ki a politikus.

Ebben az ügyben a jövő héten írásbeli kérdést tesz fel a főpolgármesternek - mondta Gy. Németh Erzsébet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

A törölköző nem védi meg az értékeit – tanácsok a strandlopások megelőzésére

Az országot érintő rendkívüli hőség miatt egyre többen keresnek felfrissülést a strandokon, fürdőkben és a természetes vizek partjain.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Kriminális helynevek

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest rendőrfőkapitánya a hétvégére

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére a hétvégére - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com