Vízügyi együttműködésről állapodott meg kínai partnerekkel a Debreceni Egyetem

Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem és az Aquaprofit magyar vállalat a kantoni Szun Jat Szen egyetemmel és egy sencseni vállalattal felszín alatti vizek feltárásáról és hasznosításáról. A megállapodást szerdán ismertették a sajtóval Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián.

Az öt évre szóló megállapodás keretében – amelyet áprilisban írtak alá Kínában - a két egyetem és a két ipari szereplő közösen fogja végezni felszín alatti vízforrások feltérképezését, feltárását és védelmét Dél-Kínában.

Az együttműködés kiterjed szakemberek, egyetemi oktatók és hallgatók cseréjére is.

Download (1)

Nádasi Tamás, az Aquaprofit cég vezetője – egyszersmind a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-kínai tagozatának elnöke – elmondta: Kínában az óriási fejlődés komoly vízhiányt eredményezett; néhány nagyváros már kénytelen 300-400 kilométeres távolságból beszerezni az ivóvizet.

Szükségessé vált a felszín alatti vízforrások feltárása, ehhez innovatív megoldásokra, új technológiákra van szükség. Ezeket Kína egyrészt szeretné megvásárolni, másrészt megtanulni, ezt szolgálja a négyoldalú, két egyetem és két vállalat között létrejött magyar-kínai megállapodás - mondta.

Kínában jövőre indul a XIII. ötéves terv, a tartományokban és városokban hamarosan kiírják a pályázatokat, az együttműködés célja, hogy részt vegyenek legalább egy, most induló projektben – tette hozzá.

Vang Hong-Liang, Kína budapesti nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa elmondta: a kínai vállalatok hídfőállásnak tartják Magyarországot a kelet-közép-európai régióban. Bizonyíték erre, hogy a kínai tőke egyik fő befektetési célpontja Magyarország, eddig bő 3 milliárd dollár értékű kínai beruházás valósult meg Magyarországon – mondta.

Példaként említette a Budapest-Belgrád vasútvonal kínaí közreműködéssel megvalósuló fejlesztését, a Huawei telekommunikációs cég beruházását, és hogy két kínai citromsavgyár létesült, illetve létesül Magyarországon. Megemlítette, hogy a Bank of China is Budapesten hozta létre regionális központját.

Utalt rá, hogy a következő feladat a Magyarországra irányuló kínai beutazó turizmus fellendítése; tavaly 90 ezer látogató érkezett Magyarországra Kínából, míg a térségi éllovas Csehországba 200 ezer.

MTI

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com